Közreműködik: SOMOGYI PÉTER, koncertmester RÉTI BALÁZS, zongora Műsor: HAYDN: Francia nyitány LISZT: Angelus! Ima az őrangyalokhoz, S.378 DEBUSSY: Két tánc – szent és profán, L.103 DEBUSSY: Hommage à Haydn, L.115 HAYDN: Divertimento zongorára és vonósokra, Hob.XIV:4 BRAHMS: B-dúr („Szerenád”) vonósszextett, op.18   A műsorról: JOSEPH HAYDN (1732–1809) az 1760-as évek elején színházi célra komponálta (lassú-gyors-lassú) Francia nyitányát, melyet később felhasznált 15. szim­fóniájához. A divertimento műfajában is több művet alkotott. A legtöbbjüket 1750-es évek végén, Franz Morzin gróf szolgá­latában, Bécsben és Lukavecben. A billentyűs hangszer dominál bennük. Valószínűleg házimuzsika céljára készültek mindenkori munkaadója és barátai számára, akik vonósként csatlakoztak Haydn csembalójátékához. LISZT FERENC (1811–1886) az Angelust eredetileg zongorára írta a Róma melletti Tivoli­ban, ahol sok nyarat töltött az 1870/80-as években. A Vándor­évek-sorozat harmadik kötetének első darabja. Egyetlen vonó­sokra írott műveként kvartett-átiratot készített belőle. Ezt an­gol tanítványa, Walter Bache nagybőgőszólammal egészítette ki, hogy vonószenekarral is előadható legyen. Ebben a formá­ban hangzott el Angliában az odalátogató 75 éves Liszt tiszte­letére 1886 áprilisában. CLAUDE DEBUSSY (1862–1918) A hárfa felépítése Kr. e. 1500 óta lényegében alig változott, míg az 1800-as években Sébastien Érard pedálrendszere, majd Gus­tave Lyon kromatikus hárfája meg nem jelent. Utóbbi gyártója, a Pleyel cég, terméke népszerűsítése céljából 1904-ben felkérte Debussyt, hogy írjon darabot erre a hangszerre. A Két táncot, még abban az évben bemutatták Párizsban. Hogy műve minél szélesebb körben ismertté válhasson, Debussy maga készített belőle zongoraváltozatot. Az Hommage 1909-ben, Haydn ha­lálának 100. évfordulójára íródott, szólózongorára. JOHANNES BRAHMS (1833–1897) egyik 1859-ban írott levelében megemlíti, hogy egy szeptetten dolgozik. Ez lehetett az őse a B-dúr szextettnek, amely nagy valószínűséggel Agathe von Siebold szopránénekes iránti sze­relmének zenei lenyomata. Az 1860-as hannoveri bemutató ve­zérhegedűsével, Joachim Józseffel közösen véglegesített kotta két évvel később jelent meg. Áradó dallamossága és szenve­délyes concertáló jellege révén Brahms legnépszerűbb kamara­műve lett és zenekari előadásban is gyakran elhangzik.