A Liszt-díjas Somos Csaba 2013 óta vezeti a Zeneakadémia Kórusát, s több mint húsz éve rendszeres vendégkarmestere és karnagya számos hazai szimfonikus zenekarnak és kórusnak, zsűritagja rangos kórusversenyeknek.
DLA doktori zárókoncertjének műsorául stílszerűen egy másfél évszázaddal korábbi vizsgadarabot, a romantikus egyházzene egyik legcsodálatosabb művét választotta. Puccini huszonkét éves volt, amikor tanulmányainak lezárásaként megzenésítette a miseszöveget, s bár a kompozíció jelentős sikert aratott az ősbemutatón, a szerző életében nem adták többet elő, és nyomtatásban sem jelent meg. A következő teljes előadásra 1952-ig kellett várni. A 19. századi itáliai egyházzenére oly sokszor jellemző operai hangvétel és vérmes dallamosság természetesen ennek a műnek is sajátja, és sokak számára ismert lehet belőle néhány dallam, például az Agnus Dei, amit Puccini később felhasznált a Manon Lescaut-ban. Somos Csaba partnere az ország egyik legjobb kórusa, a Nemzeti Énekkar, és a kitűnő Miskolci Szimfonikus Zenekar lesz. Tallér Zsófia: Odi et amo
Csemiczky Miklós: Vox dilecti mei
Beischer-Matyó Tamás: A halálra táncoltatott lány
Oláh Tibor: Madrigali concertanti (III. Szerelem)
Orbán György: Esthajnaltájt
Pertis Jenő: Két háromszéki ballada (Zongorán közreműködik: Pertis Attila)
Gyöngyösi Levente: Ha én kedvesemről gondolkodom
Puccini: Messa di Gloria Nemzeti Énekkar (karigazgató: Antal Mátyás) Miskolci Szimfonikus Zenekar Vezényel: Somos Csaba Rendező: Zeneakadémia Koncertközpont

Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!