Max Frisch:BIEDERMANN ÉS A GYÚJTOGATÓK (Tandráma, tanulság nélkül)

„egyáltalán nem számítottam rá, hogy biedermannból, ebből a hajszesz-svindlerből fogok élni egész életemben.”

„az épphogy elkészült homo faber megírásától elcsigázva, még nem éreztem késznek magam arra, hogy nekifogjak a hasonlóan nehéznek ígérkező andorrai zsidó témájához. már rég nem írtam színpadi művet – ujjgyakorlatra, gyakorlásra volt szükségem. ezért vettem elő egy korábbi hangjátékom. két hónapig dolgoztam rajta... ez az ujjgyakorlat aztán [1961-ig] több mint 70 német és számos idegen nyelvű bemutatót ért meg.“

az 1953-as hangjátékot a bayerischen rundfunk felkérésére írta frisch egy korábbi elbeszéléséből, mely a naplójában jelent meg 1948-ban börleszk címmel. a 48-as csehszlovákiai eseményekre reagáló írás már magában hordozta a későbbi dráma több fontos motívumát – a két idegen befogadását, a benzinnel teli hordókat a padláson, a lekenyerező vasorát, a tragikus végkifejletet.

a hangjáték legfontosabb újítása, hogy biedermann túléli a katasztórfát, és interjút ad a mesélőnek, akinek a figurájából fejlődik ki a későbbi drámában a tűzoltók kórusa.

1957-ben kezdte átdolgozni frisch a hangjátékot biedermann és a gyújtogatók címmel. eredetileg egy dürrenmatt-paródiával együtt mutatták volna be, de dürrenmatt (aki 56-ban írja meg az öreg hölgy látogatása-t) visszalépett, ezért a holz úr dühbe gurul című egyfelvonásos bohózatot adták az est második felében.
az 1958-as svájci bemutató után frisch elégedetlen volt:
„gottlieb biedermann beszéde teljesen leleplező, a zürichi biedermannok mégsem tudtak nevetni rajta, inkább komoly arccal tapsoltak, helyeseltek: hát, igen, ez van, ha az ember beenged a házába egy kommunistát! ezért írtam a német bemutatóra egy utójátékot a darabhoz, biedermannról, a német nyárspolgárról, aki a nácikkal cimborál.“

„de hogy kik is valójában ezek a gyújtogatók? – ezt legalább ezer diák kérdezte meg tőlem húsz év alatt. gottlieb biedermann egy nyárspolgár, ez nyilvánvaló, de melyik politikai párthoz tartoznak a gyújtogatók? – egyetlen mondatuk sem utal arra, hogy meg akarnák változtatni a világot. szó sincs forradalomról, világjobbításról. amikor gyújtogatnak, csakis puszta élvezetből teszik. mint a piromániások. az ő tevékenységük apolitikus. […] azt gondolom, hogy mindketten az ördögök családjába tartoznak. gottlieb biedermannból születnek – a félelméből, a hazugságaiból, álságosságából.“

„a békéltető abban a reményben eteti a krokodilt, hogy őt eszi meg utoljára.”
winston churchill

biedermann a moralitásokból ismert jedermann, a testet öltött általános emberi paródiája. biedermann úgy fél az emberiséget fenyegető gyújtogatóktól, hogy igyekszik kedvesnek lenni hozzájuk, még a házába is befogadja őket, remélve, hogy majd az általános tűzvészben ő egyedül megmenekülhet.

a középkori moralitás, a görög sorstragédia mellett brecht munkásságát és annak hatását kell megemlítenünk ezzel a „tanulság nélküli tandrámával“ kapcsolatban. bár frisch alapvetően tagadja brecht marxizmusát és az emberek megváltoztathatóságába vetett hitét, kétség kívül nagy hatással volt rá brecht epikus színháza, drámái.

frisch szkeptikus moralista; miközben folyamatosan az igazságot keresi, egyáltalán nem biztos benne, hogy meg is fogja találni. kritikusan szemléli svájc toleráns demokráciát mutató önarcképét, olyan figurákról ír, akik rettegnek saját szabadságuktól, és életük minden szegmensét görcsösen uralni akarják.

„zürich polgárai alighanem zavartan és fenntartással figyelhették városuk szülöttének indulását. (…) senki sem tudta, hogy minek tekintse: írónak vagy építésznek. mert alighogy megnyitotta építészeti irodáját, máris nekiült regényeket írni, és darabjainak délelőtti próbáiról sietett az általa tervezett építkezések színhelyére. az 1948-ban zürichbe érkező brechtet mérnöki elképzeléseivel traktálta, építészkollégái viszont gyanakvó értetlenséggel hallgatták csapongó beszédeit az irodalom lehetőségeiről. (…) bejárta a fél világot, minden lehető alkalommal politizált, de úgy, hogy a jobboldal baloldalinak tartotta, a baloldal viszont jobboldalinak. (…)

frisch hőseiben egy szikrányi humorérzék sincsen (ami természetesen nem akadálya annak, hogy egyes drámák, mint egészek humorosak legyenek). az írói alapállást hol a részvét, hol a leleplezés jellemzi. (…) de bármi legyen is a téma, mindig az egyes emberek vállalásától függ minden.”