A Nylon Group legújabb, Halotti Thor (Burial Feast) című előadása különböző halotti, túlvilági kultuszokra és személyes élményekre épül.
A beavatási rítusokon, performance-okon és internetes challenge-eken alapuló kihívások mind állomásai a múlt feldolgozásának és lezárásának. A tudatbeli utazás a Nylon Group-ot fémjelző nylon elemek segítségével valósul meg; a test él és élni akar. A szervek külön és együtt is műkődnek, mozgásba lendítve az előadáson megszülető új testet. A nylon group-os előadásokban szinte elmaradhatatlan élőzenei kíséretet pedig az NVC-ből ismert Subotage biztosítja.
A 2015-ben 10. évét ünneplő NVC a hazai partikultúra egyik legjelentősebb promoter/alkotó csapata, akik számtalan kiemelkedő hazai és nemzetközi zenei produkciót mutattak be a magyar közönségnek. Subotage előadásbeli live act-je improvizatívan közelíti meg a Nylon Group által feldogozott témát.
Az előadás performance jellegét tovább erősíti a halotti tor, mint esemény kereteinek megtartása. A halottak a ravatalon, a lakoma, és a tor bevett rítusai mind ezt a hangulatot erősítik. Ráadásul szeretnénk, hogy az előadások között organikus kapcsolat jöjjön létre. A nézők elültethetnek egy-egy magot, melyekből az évad végére installáció készül. Az így születő palántaerdő a projekt lezárásaként elültetésre kerül egy erdei buli keretében. A Halotti Thor a II. TITÁNium Színházi Szemle Jurányi – díjas előadása. Előadók: Eke Angéla, Márkus Sándor Látvány- és fénytervező, vizuális kommunikáció: Mocsár Zsófia
Díszlettervező: Majoros Gyula
Látványtervező asszisztens: Majoros Eszter
Zene: Papp László (Subotage)
Video: Soms Attila
Étel- és növény installáció: Matiz Kinga
Kellék, háttér: Major Mátyás
Kommunikáció: Tóth Ákos Károly
Asszisztens: Kovács Henrietta, Skrabán Judit
Dramaturg: Nagy Orsolya
Koncepció: Eke Angéla, Márkus Sándor Produkciós partner, támogató: Füge, Jurányi

Stáblista
| Előadó, koncepció | Eke Angéla |
| Előadó, koncepció | Márkus Sándor |
| Dramaturg | Nagy Orsolya |
| Díszlet | Majoros Gyula |
Helyszín
Jurányi Produkciós Közösségi Inkubátorház
Budapest, 1027, Jurányi u. 1.
Budapest, 1027, Jurányi u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!