1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
ÚTON - SZALONNA ÉS BANDÁJA - AKUSZTIKUS, AUTENTIKUS
Zeneakadémia - Nagyterem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.3 / 10
22 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Szalonna és bandája – ahogy népzenei berkekben emlegetik a zenekart – nagyszabású műsorral ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. A Magyar Állami Népi Együttes kísérőzenekaraként világot látott csapat három fontos gondolat köré csoportosítja két félidős előadását.

Az egyik a néptánc és népzene közti elválaszthatatlan kapcsolat. Ezen az estén hivatásos és amatőr táncosok egyaránt bemutatják tudásukat. Mesterek és példaképek, így lehetne összefoglalni a második gondolatkört. Ahogy fogyatkoznak a zárt falusi közösségek, úgy kell búcsút vennünk egyre több, hagyományos közegben felnőtt zenészegyéniségtől. Szalonna generációja talán az utolsó, amely még élő kapcsolatot ápolhat ilyen muzsikusokkal. Erdélyből és Rábaközből érkeznek vendégek: Varga István „Kiscsipás”, Kodoba Florin, Jámbor István „Dumnezu” és Greznár Zoltán. A harmadik fontos gondolat pedig a család, amely összeköti az előző két fontos területet, és erős háttérként, egyben motivációként szolgál. Szülők és testvérek muzsikálnak együtt az egykori hagyományozódás gyakorlatának 21. századi parafrázisaként. Kétségtelen, hogy a prímásokat csillogó szemmel figyelő kárpátaljai kisfiú nagy utat járt be, ahogy erre a koncert címe is utal. De az is világosan látszik, hogy az útnak még nincs vége. Várjuk a folytatást, boldog születésnapot!

Pál István Szalonna és Bandája -- Pál Eszter (ének); Pál István „Szalonna” (hegedű); Gombai Tamás (hegedű); Karacs Gyula (brácsa); Ürmös Sándor (cimbalom); Gera Attila (fúvós hangszerek); Doór Róbert (bőgő) Hagyományörző prímások Erdélyből és Magyarországról Táncosok: Fitos Dezső, Kocsis Enikő (Fitos Dezső társulat), Fundák Kristóf, Kaszai Lili (Fölszállott a páva győztesei), Kökény Richárd, Bakos Gabriella (Magyar Állami Népi Együttes) Vendégzenészek: Czébely Beáta, Pál Katalin, Ötvös Sándor, Pál Lajos, Kelemen László
 

Stáblista

Zenész Pál István Szalonna

Helyszín

Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!