A 20. század számára a tizenhárom éves Pablo Casals fedezte fel Johann Sebastian Bach szóló csellóra írott szvitsorozatát, amikor édesapjával sétálgatva rábukkant a mű kottájára egy barcelonai antikváriumban.

Több mint tizenkét évig készült rá, hogy 1901-ben nyilvánosan előadja az elsőt, majd évtizedekkel később lemezen rögzítette a teljes sorozatot. Azóta minden csellista számára kötelező penzum ennek a hat, 1720 tájékán keletkezett varázslatos műnek az előadása. Perényi Miklós nem először vállalkozik rá, hogy csellóhangjával betöltve a Zeneakadémia Nagytermét, a teljes sorozatot eljátssza két koncerten: legutóbb éppen húsz évvel ezelőtt, 1995-ben bűvölte el ezzel hallgatóságát. Akkor így írt Bach-játékáról a legendás kritikus, Kroó György: „Nem volt ebben a zenélésben semmi retorika, semmi prédikációs jelleg. Úgy hatott, mint a legegyszerűbb emberi beszéd. Csupa szárnyas szó, de olyan közvetlen közelből érkeztek, hogy szinte tapinthatóakká váltak, simogattak, melengettek, körülvettek. Ezek a művek még Bach viszonylatában is a legmagasabb csúcsok közé tartoznak, és ki tudhatná ezt jobban, mint éppen Perényi Miklós, akit zsenialitása képessé tesz e csúcsok megmászására!”

Műsor: J. S. Bach: G-dúr csellószvit (BWV 1007)
J.S. Bach: Esz-dúr csellószvit (BWV 1010)
J. S. Bach: c-moll csellószvit (BWV 1011) Perényi Miklós (cselló)