A harminchat éves, Kossuth-díjas hegedűművész, Kelemen Barnabás 2010-ben alapította meg vonósnégyesét, amely gyorsan törzshelyet kapott a hazai és nemzetközi kamarazenei színtéren.
A megalakulás utáni első évben a kvartett első helyen végzett a Pekingi Nemzetközi Zenei Versenyen, és még ugyanabban az esztendőben egy másik földrészen is diadalmaskodott: a Melbourne-i Nemzetközi Kamarazenei Verseny második helyezettként a közönségdíjat, valamint az egyik fődíjat is megkapta. A formációval azóta számos világhírű művész játszott együtt, és ezen a koncerten is a fiatal muzsikus generáció világhír küszöbén álló képviselőivel állnak színpadra a csodálatos vonósnégyes-repertoár két alapműve után megszólaló Brahms-remekműben. A norvég Vilde Frang mindössze tízévesen lépett fel először zenekarral, nem sokkal később már Mariss Jansons hívta meg szólistának, majd Anne-Sophie Mutter partnereként hegedülte végig a fél világot Bach kettősversenyében. Ahogyan ő, Nicolas Altstaedt is régi ismerős, többször hallhattuk a Kaposfesten, a Kelemen Kvartett tagjaival. A német-francia csellista ma már szintén a nemzetközi zenei élet aktív szereplője; annyira, hogy Gidon Kremer őt nevezte ki utódjául a Lockenhausi Kamarazene Fesztivál művészeti vezetői posztjára, sőt a következő évadtól ő veszi át a stafétabotot Fischer Ádámtól az Osztrák-Magyar Haydn Zenekar élén is.
Műsor: Schubert: d-moll vonósnégyes (D.810, „A halál és a lányka”)
Ravel: F-dúr vonósnégyes
szünet
Brahms: G-dúr vonóshatos, op. 36 Közreműködik: Vilde Frang (hegedű), Nicolas Altstaedt (cselló) Kelemen Kvartett: Kelemen Barnabás, Kokas Katalin (hegedű); Varga Oszkár (brácsa); Fenyő László (cselló)

Stáblista
| Hegedűművész | Kelemen Barnabás |
| Hegedűművész | Kokas Katalin |
| Brácsaművész | Varga Oszkár |
| Csellóművész | Fenyő László |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!