Az Izraelben született karmester, Pinchas Steinberg 2014 óta vezeti a Filharmóniai Társaság zenekarát. Zenei tanulmányait az Egyesült Államokban és Berlinben folytatta, ahol dirigensként 1974-ben lépett először a nagyközönség elé.
Azóta vezényelte Európa gyakorlatilag összes jelentős szimfonikus együttesét, és visszatérő vendégművészként lépett pulpitusra a legnevesebb operaházakban (Covent Garden, Párizsi Operaház, Müncheni Operaház). 2010-ben debütált a Milánói Scalában, ahol egy három koncertből álló szériát dirigált. Cleveland-i debütálása óta az amerikai zenei színpadok gyakori vendége. Hét éven át volt a Bécsi Rádió Szimfonikus Zenekarának főzeneigazgatója. Liszt Ferenc születésnapjára Liszt- és Wagner-művekből álló programot állított össze a Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara számára, amelyet először vezényel. A maestróval való együttműködés komoly kihívást fog jelenteni a diákoknak, hiszen A nürnbergi mesterdalnokok nyitányánál kevés virtuózabb zenekari darabot írtak, Izolda szerelmi halála pedig nemcsak technikailag, hanem érzelmileg is igen megterhelő kompozíció. A koncerten elhangzó Liszt-zongoraverseny szólistája a 2015-ben huszadik születésnapját ünneplő Váradi László lesz, aki a Zeneakadémián a különleges tehetségek osztályába járt, jelenleg az intézmény első éves hallgatója.
Műsor: Wagner: A Nürnbergi mesterdalnokok - nyitány
Liszt: A-dúr zongoraverseny
szünet
Wagner: Trisztán és Izolda – Előjáték
Wagner: Izolda szerelmi halála
Liszt: Tasso Közreműködik: Váradi László (zongora) A Zeneakadémia Szimfonikus Zenekara Vezényel: Pinchas Steinberg

Stáblista
| Zongoraművész | Váradi László |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!