1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
MUSICIENS LIBRES
Zeneakadémia - Solti Terem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.3 / 10
22 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
„Bárcsak a jövendő művésze önmagán belül, s nem kívül tűzné ki az elérendő célt, s lenne a virtuozitás csupán eszköze, nem pedig végcélja.

Bárcsak mindig észben tartaná azt, hogy bár a mondás szerint Noblesse oblige (a nemesség kötelez), de legalább annyira, sőt sokkal inkább, mint a nemesség: GÉNIE OBLIGE (a tehetség kötelez)!” Paganiniről írott nekrológjában, 1840-ben fogalmazott így Liszt Ferenc, és saját maga mutatott példát arra az utókornak, hogy mire is kötelezi egy művészt a tehetség. Mindenekelőtt arra, hogy tehetségét megossza a világgal. A Zeneakadémia Koncertközpont új – hagyományteremtő szándékkal életre hívott – sorozata minden félévben több zeneakadémista növendéknek vagy együttesnek kínál bemutatkozási lehetőséget. Tavalyi bemutatkozó koncertjük után ezúttal a Musiciens Libres együttest hallhatjuk újra. Miként nevük is jelzi, a formáció tagjai a zenei szabadság letéteményesei. Hisznek abban, hogy nincsenek falak a különböző stílusok között, hogy a klasszikus, a kortárs, a jazz, vagy a népzene egyaránt maradandó értéket képvisel. Az együttes tagjai generációjuk legjobbjai, találunk köztük jazz-énekest, népi cimbalmost, és jópár klasszikus zenészt. A koncerten az Animae Musicae kamarazenekar közreműködésével három ifjú szerző egy-egy kompozícióját mutatják be. Műsor: Karosi Bálint: Hármasverseny cimbalomra, gitárra és hárfára
Laczkó Bálint: Times of change II
Laczkó Bálint: 'Manuel de Falla nyomában' Közreműködik: Musiciens libres, Anima Musicae Kamarazenekar

Helyszín

Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!