Testjáték egy felvonásban. A PR-Evolution Dance Company előadása, a Pécsi Balett, GG Tánc Eger, Miskolci Balett és a Nemzeti Táncszínház együttműködésével.
„A halál után az élet folyamata már nincs sehol, de előtűnik az értelme.”
Pier Paolo Pasolini vagy, ahogy a világ leginkább ismeri P.P.P., a huszadik század olasz művészet kiemelkedő alakja. Egyben az egyetemes művészet géniusza. Bolognában született 1922. március 5-én. Író, költő, újságíró, nyelvész, festő, teoretikus és filmrendező. Számtalan nagysikerű és nagyhatású könyv és film szerzője, rendezője. 1975. november elsejéről másodikára virradó éjszakán gyilkolták meg a Róma melletti Ostia településen. Mindössze 53 éves volt.
Az előadás ennek az éjszakának a története.
1975. november elseje és másodika közötti éjszaka. A Mindenszenteket és Halottak napját összekötő misztikus csillagtalanság. Végzetes sötétség Ostia (áldozati ostya) egyik lepusztult, elhagyott poros útján a repülőtér mellett. Csak egyetlen pillanat. A végső levegővétel. Amikor Pier Paolo Pasolini szembenéz gyilkosával a rámért halálos ütés előtt. Mielőtt lecsap a 17 éves Pelosi, a „Béka”. Ekkor értelmet nyer mindaz, ami megelőzte ezt a pillanatot. Az élet.
Saját létünkön is elgondolkozunk. Megértjük, hogy mindenki életében eljön majd az utolsó, a vágó pillanat. Kinek így, kinek úgy. Az sem mindegy, hogy az a pillanat hogyan történik majd meg. A jelenünk, döntéseink és vezérlő vágyaink már magukban rejtik annak a pillanatnak a mikéntjét. Lassan negyven éve lesz, hogy felvirradt az a végzetes hétfő, mely magához ölelte Pasolinit. Tartozom neki azzal, hogy ezt az előadást színpadra viszem az emlékére, hogy újra felfedezzük, mekkora embert és művészt veszítettünk el akkor ott Ostia porában.
Szemán Béla

Stáblista
Táncos | Szakály György |
Táncos | Zarnóczai Gizella |
Táncos | Spala Korinna |
Táncos | Maurer Milán |
Táncos | Somhegyi György |
Táncos | Matola Dávid |
Táncos | Nagy Viktória |
Táncos | Csongor Nóra |
Táncos | Gáll Norbert |
Rendező | Szemán Béla |
Dramaturg | Szemán Béla |
Koreográfia | Nemes Zsófia |
Szakértő, fordító | Pintér Judit |
Díszlet | Csík György |
Jelmez | Papp Janó |
Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1022, Marczibányi tér 5/A
Budapest, 1022, Marczibányi tér 5/A
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!