NEM TALÁLTÁL ELŐADÁST MA ESTÉRE?

A Nemzeti Színház Petőfi János vitéze után tűzi műsorára A helység kalapácsát, amelyet a Marosvásárhelyen alkotó, UNITER-díjas Kincses Elemér állít színpadra vérbő, életerős komédiaként.

Ti, kik erős lélekkel birván Meg nem szeppentek a harci morajtól, Halljátok szavamat! De ti, a kiknek szíve Keményebb dolgoknál A test alsó részébe hanyatlik, Oh ti kerűljétek szavamat! – ajánlja művét olvasóinak figyelmébe Petőfi Sándor. És aligha akarjuk „kerűlni” szavait. Mert már a szereplők nevén is nevetni kell, és ha hozzáképzeljük az őket alakító színészeket, csak tovább fokozódik a jókedvünk. Szemérmetes Erzsók ötvenötéves bájaival– Udvaros Dorottya. Fejenagy, a kovács, vagy „mint őt a dús képzeletű nép költőileg elnevezé: a helység kalapácsa” – Eperjes Károly. Harangláb, a fondor lelkületű egyházfi – Schnell Ádám. Bagarja, a béke barátja – Újvári Zoltán. Vitéz Csepü Palkó, a tiszteletes két pej csikajának Jókedvű abrakolója – Kristán Attila. A lágyszívű kántor –Szarvas József, és „amazontermészetü” felesége, Márta – Nagy Mari... A helység kalapácsa 1844-ben, három hónappal a János vitéz előtt született. Petőfi definíciójában hősköltemény, valójában komikus eposz, eposzparódia. Az irodalomtörténetnek máig nem sikerült megfejtenie, hogy ez a vérbő humorral megírt eposz-paródia miért nem aratott sikert a maga korában. Meglehet, hogy nemcsak a „fentebb stílt” kultiváló pályatársak, de a nagyközönség is nehezen állta a pesti segédszerkesztővé avanzsált huszonegy éves borzas fejű ifjú éles humorát, aki ezzel a művével pimasz módon tükröt tartott a bécsi biedermeier ízlés felé kacsingató úgynevezett „nemzeti karakter”-nek is. Ha őszinték vagyunk magunkhoz, bármennyire is élvezzük a magyar észjárás antik hexameterbe gyömöszölt nyelvi fordulatait, dinamikáját, szószaporító sziporkáit, abba a bizonyos tükörbe ma se szívesen nézünk bele. Az az egykori tükör ugyanis ma is hiteles karikatúráját adja az egymással folyvást civakodó magyaroknak. Talán ez az oka, hogy bár ez a mű kétségkívül színpadért kiált, és folyamatosan jelen is van az utcaszínházak műsorán, a hivatásos kőszínházakban mégsem lett állandó repertoár-darab. Győzött az operett: a János vitéz sem mint dramatizált tündérmese, hanem mint dalmű aratott sikert a hazai színpadokon.