November közepétől egy hónapon át ismét határon túli társulatokat lát vendégül a Thália Színház! A tavalyi évad sikeres bemutatóiból négy előadás kerül műsorra melyből hármat örökít meg a televízió. Meghívottaink: Székelyudvarhely, Temesvár, Újvidék és Marosvásárhely!
Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház, Wajdi Mouawad: Futótűz Ebben a sokak által ridegnek és önzőnek bélyegzett világban a múltunk, elődeink története egyre inkább másodlagossá válik. Pedig sem a jelenünkről, sem a jövőnkről nem tudunk addig teljes bizonyosságal számot adni, míg a múltunkat meg nem értjük. Hisz, ahogyan azt a darab egyik főszereplője is kijelenti, „vannak igazságok, amiket csak úgy lehet felfedni, ha maga jár utána az ember."
A libanoni származású, Kanadában élő és francia nyelven alkotó író, Wajdi Mouawad Futótűz című drámája Romániában elsőként a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színházban kerül bemutatásra. A Futótűz egy elveszett, nehezen visszaszerezhető, titokzatos és homályos múlt mozaik-szerűen felépített története. Annak a szerteágazó, beavatás-szerű útnak a története, melyen az ikerpár Jeanne és Simon indul el, hogy felderítsék és megérthessék végre anyjuk múltját, aki halála előtt öt évig némán hallgatott.
A darab alapján készült filmet 2011-ben a legjobb idegen nyelvű film kategóriájában Oscar-díjra is jelölték.

Stáblista
Nawal (14, 15, 16 és 19 évesen) | Lőrincz Rita |
Nawal (40 és 45 évesen) | Magyari Etelka |
Nawal (60 és 65 évesen) | Tokai Andrea |
Jeanne | Éder Enikő |
Simon | Kiss Attila |
Hermile Lebel | Bandi András Zsolt |
Sawda | Borbély B. Emília |
Antoine Ducharme | Mátyás Zsolt Imre |
Orvos | Kocsárdi Levente |
Chamseddine | Dukász Péter |
Helyszín
Thália Színház
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Budapest, 1065, Nagymező u. 22-24.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!