1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
VERSEK SZÓDÁVAL!-AVAGY KÖLTŐK MÁSKÉPP-LADIK KATALIN
Nemzeti Színház - Kaszás Attila Terem
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
6.3 / 10
18 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
A Magyar Írószövetség szakmai megújulásának fontos állomása és kezdeményezése a 2011 decemberében indult, Költők másképp – avagy versek szódával című, rendhagyó irodalmi sorozat.

Alapvető célja, hogy a kortárs irodalmat közelebb hozza az érdeklődő, színházba járó közönséghez. A sorozat a Budapesti Kamaraszínház Shure Stúdiójában indult útjára havi rendszerességgel. Koordinálásával és menedzselésével a szövetség a Kultúrvonal Produkciós Irodát bízta meg. Elismert kortárs költők lépnek színpadra, és hétköznapi vagy épp nem hétköznapi oldalukról mutatkoznak be, hogy teljesebb képet nyerhessünk róluk hobbijuk, kedvenc időtöltésük, más művészeti tevékenységük – és természetesen verseik megjelenítésével. Egy-egy est produkciói mindig az adott költő személyiségéhez, érdeklődési területéhez igazodóan alakulnak. A játékmester nem csupán faggatja őket, de képeket is vetít az életükből, rendhagyó produkciókban szerepelteti őket, nemegyszer a közönséget is bevonva a játékba. A produkciókat minden alkalommal meglepetésvendégek, színművészek, táncosok, zenészek stb. szereplése gazdagítja. A sorozat a Nemzeti Színházban minden hónap harmadik szerdáján látható, a Kaszás Attila Teremben. Vendégünk 2015. március 18-án Ladik Katalin

Helyszín

Nemzeti Színház
Budapest, 1095, Bajor Gizi park 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!