A Kárpát-medence magyarságának és nemzetiségeinek kulturális találkozását célul kitűző sorozat idei határon túli koncertjei után a Gálakoncertnek, mely november 22-én lesz, a Vigadó Díszterme ad otthont.
A 2001-ben indult Kárpát-medencei Magyarok Zenéje (KmMZ) sorozat az idei évben szeptembertől novemberig ismét ünnepi koncerteket rendez, melynek során Királyhelmec, Beregszász, Nagyvárad, Magyarkanizsa és Lendva ad otthont Pál István „Szalonna”, a Misztrál együttes, a Fonó zenekar és a Tekerős Barátok zenéjének. Ezen alkalmakon bekapcsolódik a programba egy-egy helyi népzenekar, kórus vagy táncegyüttes is, erősítve a magyar kulturális összetartozást. E sorozat idei rendezvényei után 2014. november 22-én 17:00 órakor kerül megrendezésre a Vigadóban a soron következő – CD adományozással egybekötött – budapesti Gálakoncert, melyre várjuk azokat a városokat is, melyek szeptember, október és november folyamán befogadták a KmMZ koncertjeit. Közreműködik: Agócs Gergely (Felvidék) Pál István „Szalonna” bandája és néptáncos barátai Kovács Krisztián (pusztinai csángó furulyás és énekes) és Szilágyi Szabolcs (koboz) Tekerős Barátok Misztrál együttes

Stáblista
| Zenész | Pál István Szalonna |
Helyszín
Pesti Vigadó
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Budapest, 1051, Vigadó tér 2.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!