„Quartettissimo” 5. Európai Vonósnégyes Fesztivál
2014. szeptember 19-20-21. Károlyi Kastély, Fehérvárcsurgó
A fehérvárcsurgói Károlyi Kastély felújított koncertermében a Károlyi József Alapítvány 2014. szeptember 19-20-21-én szervezi meg a « Quartettissimo » 5. Európai Vonósnégyes Fesztivált.
Minden évben a Fesztivál célja elősegíteni a klasszikus zenekultúra terjesztését, megismertetését Magyarországon, különös tekintettel a vonósnégyesekre, valamint a fiatal közönség zenei gyakorlatokba való bevonására, egyben fiatal zenészek számára nemzetközi kapcsolatépítési lehetőségek biztosítására, hiszen minden évben külföldi művészek is részt vesznek a rendezvényen. 2014-ben a Fesztivál az Európai Kulturális Örökség Napjai keretein belül zajlik.
A program keretében három esti koncert kerül megrendezésre neves hazai és külföldi vonósnégyesek közreműködésével. Szeptember 19-én, pénteken a Quatuor van Kuijk (Franciaország) lép fel. Az együttes tagjai jelenleg a madridi Escuela Superior de Mùsica Reina Sofia növendékei, akik a Madridi Nemzetközi Kamarazenei Intézet (IIMCM) támogatásában részesülnek. A kvartett Haydn-, Webern-, Nishimura- és Debussy-darabokat játszik. Ezt megelőzően, a délután folyamán a székesfehérvári Hermann László Zeneiskola növendékeivel találkozik, hogy tapasztalatot cseréljenek a fiatal zenészekkel. Szeptember 20-án, szombaton az érdekfeszítő, fiatal (2010 alakult) Kelemen Quartet játszik, amely felvillanyozó fellépéséért és rendkívül interaktív játékáért elismerésben részesült, Purcell és Beethoven egy-egy művét, valamint a világhírű Perényi Miklóssal Schubert híres C-dứr vonósötösét adja elő. Szeptember 21-én, vasárnap a Kruppa Quartet, a Liszt Ferenc Zeneakadémia növendékeiből álló együttes ad koncertet (Haydn, Bartók), amely második alkalommal vendége a Fesztiválnak.
A szombat reggeli és délutáni, ingyenes diákkoncerteken közreműködnek a budapesti Fasang Árpád Zeneiskola és a Hubay Jenő Zeneiskola, valamint a székesfehérvári Hermann László Zeneművészeti Szakközépiskola és AMI egykori és jelenlegi növendékei. Ezzel együtt az Alapítvány szeretne hozzájárulni a folytonosság fenntartásához a vonósnégyesek nagy magyar tradíciójában.
A program keretében ingyenesen látogatható egy a vonósnégyes hangszereivel kapcsolatos bemutató Adonyi Iván, Etzler Bernd, Faragó-Thököly Márton és Romanek Tihamér jóvoltából. A rendezvényhez kapcsolódóan gyertyafényes vacsorák, vasárnap délután pedig „családi program” is lesz.
Az 5. Európai Vonósnégyes Fesztivált a francia ProQuartet Egyesület együttműködésével Székesfehérvár MJV Önkormányzata és a budapesti Francia Intézet támogatja. Médiapartnerek: Duna Tv, Fehérvári Est, Fidelio Media.
A programot mellékjük.
További felvilágosítás: Károlyi József Alapítvány info@karolyikastely.hu; www.karolyi.org.hu; www.karolyikastely.hu; Tel. 06 21 311 04 26.
Jegyárak: 3 000 Ft (kedvezményes: 2 300 Ft), ill. 7 500 Ft mindhárom koncertre.
Helyszín
Szirmay-Waldbott KastélyTolcsva, 3934, Kossuth Lajos út 37
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt