Idén 2014. szeptember 17-21. között rendezik meg a III. Egri Stúdiószínházi Táncfesztivált. Helyszín a Gárdonyi Géza Színház, ahol nyolc társulat kilenc előadását láthatjátok, de természetesen nem marad el az Impro 2014 a GG Tánc Egerrel, az Ethnofil zenekar közreműködésével.
Tünet Együttes: Priznic
A Priznic két ágyban fekvő ember, egy 21. századi Hacsek és Sajó páros sziporkázó nyelvi humorral átitatott párbeszéde, amelybe szervesen illeszkednek mindenféle szervek, testi és lelki nyavalyák, hipochondria és a nagy semmit színező élet- és betegségfüllentések. Az előadásban a síkok összekeverednek, egy sajátos szcenikai megoldás révén a vízszintest függőlegesben látjuk, mintha felülnézetből néznénk le a két emberre. A dialógusból lassan bontakozik ki sivár és meg nem élt életük, a kihagyott lehetőségek, a kielégítetlenül maradt vágyak – eközben mindketten folyamatosan bizonygatják, milyen fantasztikus életük van. A magyarázkodás egyre tekervényesebbé válik és nem hoz beismerést. A darab témája a tehetetlenség, a mozdulni képtelenség, melyet magyarázatokkal szövünk át, poénokkal próbálunk leplezni. A Priznic ennek a tragikomikus élethelyzetnek a lenyomata.
Az előadás a 2006. évi Szegedi Alternatív Színházi Szemlén a BESZT (Befogadó Színházak Társulása) díját nyerte el. Rendező: Szabó Réka
Alkotótársak: Peer Krisztián, Regős János és a szereplők
Szereplők: Gőz István, Kövesdi László
Fény és díszlet: Szirtes Attila PR-Evolution Dance Company: Magdaléna - Táncdráma Szép Ernő versei (Csillagok, A gyertyának repült a lepke, Köszönöm) adták az ihletet a koreográfiához, mely egy viharos szerelem történetét idézi. A ’se vele, se nélküle’ – mindannyiunk számára ismert – tapasztalatához kínál egy újabb adalékot. Leo Mujic Belgrádban született fiatal koreográfus. Neves társulatok tagjaként és szabadúszóként nagy hírnevet szerzett magának Európa-szerte, mind a klasszikus balett, mind a kortárs tánc területén. Zene / Music: Bach
Koreográfus- asszisztens / Assitant to choreographer: Nemes Zsófia Koreográfus / Choreographed by Leo Mujic

Helyszín
Gárdonyi Géza Színház
Eger, 3300, Hatvani kapu tér 4.
Eger, 3300, Hatvani kapu tér 4.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!