A maharadzsa kávéja és egyéb egzotikus történetek.
Frei Tamás 13 éven át készítette Magyarország egyik legsikeresebb riportfilm sorozatát, a FreiDossziét. A sokszor nézettségi rekordokat döntő műsor több mint 100 országba kalauzolta el nézőkmillióit. Hollywoodi sztárok otthonába éppúgy, mint afrikai polgárháborúkba, vagy éppen borneóifejvadász törzsekhez és a Mahardzsa palotájába. Egzotikum, kaland, izgalom - ez jellemezi FreiTamás riporteri munkáját, melyért pályafutása során számtalan díjat kapott. A Magyar Sajtópáholytagja lett, megválasztották az Év Televíziós Riporteréül, kitüntették Opus díjjal és műsoraitszámtalan országban mutatták be. Az elmúlt években egyre többet foglalkozott szenvedélyével, akávéval. Az általa alapított Frei Kávézó már 11 városban található Magyarországon, valamintKassán, Dublinban, Csíkszeredán. Az elmúlt években minden megjelent könyve a listák élére került,A Bankár, A Megmentő, Egy riporter dossziéja.Frei Tamás saját bevallása szerint életét a Florida - Nizza-Budapest háromszög határozza meg. Az előadás után könyvvásárlási és dedikálási lehetőség!

Helyszín
Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központ
Budapest, 1105, Előd u. 1.
Budapest, 1105, Előd u. 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!