Bereményi Géza: Az arany ára
piaci játék
A Komáromi Jókai Színház előadása.
Az arany ára című piaci játék Bereményi Géza Eldorádó című filmjének színpadi adaptációja. A történet tulajdonképpen ugyanaz, de mégis más, mert a történelmi daráló kicsit másfele sodorja a kisembereket… A darab főszereplője, Monori a Teleki téri piac mindenki által ismert, nagynevű kereskedője. Sanyi bácsi, ahogy mindenki szólítja, a budapesti Józsefvárosban olyan, mint egy igazi falusi családfő. Mindenkit ismer, mindenkiről tud mindent, s egyengeti a családja sorsát, persze mindezt a saját szájíze és értékrendje szerint. S közben Monori egész életében Istennel harcol, azt hiszi, Istent is megveheti kilóra. Hiszen így ragadja ki a halál torkából diftériás unokáját is. A háború után, hogy bebiztosítsa magát, aranyat vásárol. Csakhogy hiba csúszik a számításba, mert az arany ára már nem a régi. Az idő múlásával egyre rosszabbul megy az üzlet, Monori kénytelen bezárni a boltot, s elrejteni aranyát, amit az egyetlen értékálló ingóságnak tart a romlott világban. Egy nap mégis úgy dönt, hogy visszaveszi kezébe a sorsát: csinál egy utolsó nagy üzletet… Imike: Méhes Mihály m.v. / Simon Barna m.v. További szereplők: Balaskó Edit, Bitter Tamás, Erdélyi Zoltán, Kováč László, Leczkési Dóra, Orbán Katalin, Rab Zoltán, Sipula Zoltán, Tóth Simona Zenekar: Fórizs Balázs m.v., Lelkes Tibor m.v., Madarász András m.v.

Szereposztás
| Monori | Tóth Tibor |
| Monoriné | Holocsy Krisztina |
| Berci | Fabó Tibor |
| Gombacsik | Szabó Viktor |
| Marika | Tar Renáta |
| Tibor, Marika férje | Olasz István |
| Tulipán | Horányi László |
| Nyikoláj | Skronka Tibor |
| Csöpi | Bandor Éva |
| Skultéti | Mokos Attila |
| Tarzan | Kátai István |
| Dr. Ridovics | Majorfalvi Bálint |
| Imi | Aranyosi Zsolt |
| Mentőorvos | Németh István |
| Karola | Jókai Ágnes |
| Detektív, ávós | Bernáth Tamás |
| Detektív, ávós | Nagy László |
Stáblista
| Rendező | Bagó Bertalan |
| Rendező asszisztens | Balaskó Edit |
| Dramaturg | Bereményi Géza |
| Díszlet | Sántha Borcsa |
| Jelmez | Sántha Borcsa |
| Zene | Dobri Dániel |
Helyszín
Klebelsberg Kultúrkúria
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!