A Radnóti Színház 2014/2015-ös évadának utolsó bemutatója Tasnádi István a társulat számára írt vadonatúj zenés darabja, a Spam operett, melyet Rudolf Péter rendezésében láthatnak.
Az előadás zenéjét Dinyés Dániel szerzi, a dalszövegekért Hajós András felel. A premierre április 26-án, vasárnap kerül sor a Budapesti Tavaszi Fesztivál programjában. Naponta több száz vagy több ezer levélszemetet szűr meg a számítógépünk. Kivétel nélkül mind boldogságot kínál. Több pénzt, szebb testet, nagyobb potenciát. Megtanultuk már, hogy az ilyesmit gondolkodás nélkül törüljük. De mi van, ha valamelyik IGAZ? Ha egymillióból egyetlenegy ilyen levél valóban őszintén szól és jót akar? Ha csak egy klikkelésnyire van a boldogság… Anikó, a középkorú bolti eladó hisz ebben. Hogy egyszer neki is bejöhet. Hogy egyszer az életben neki is lehet szerencséje. Tiborral, az alkoholproblémákkal küzdő egykori angoltanárral elindul egy dollármilliókat ígérő spam nyomába. Egy hirtelen döntéssel mindenét pénzzé teszi, hogy meg tudja venni a repülőjegyeket, majd elindul Afrikába, ahol kisvártatva egy P. Howard regényeket idéző felfordulás kellős közepén találja magát. A fotókat Dömölky Dániel készítette.

Szereposztás
HONTI ANIKÓ, bolti előadó és heroina | Kováts Adél |
TÓTH TIBOR, muszáj-bonviván | Schneider Zoltán |
KECSKEMÉTI KÁROLY, táncos komikus | Gazsó György |
VARGA VIVIEN, fordulatokban gazdag szubrett | Szávai Viktória |
RÉBERNÉ, a megyer törzs augurja | Csomós Mari |
STEIN ÚR, nemzeti vagyonkezelő | Pál András |
BÍBORBANSZÜLETETT KOMÓCSI ÁDÁM, törzsfő | Rétfalvi Tamás |
FERI, szortiment manager, intrikus | Adorjáni Bálint |
FUTÁR a virágküldő szolgálattól | Rétfalvi Tamás |
ABDULLAH, bazáros | Pál András |
NÉNI | Csomós Mari |
Stáblista
Rendező | Rudolf Péter |
Rendező munkatársa | Őri Rózsa |
Zene | Dinyés Dániel |
Dalszöveg | Hajós András |
Díszlet | Balla Ildikó |
Dramaturg | Hársing Hilda |
Ügyelő | Kónya József |
Súgó | Farkas Erzsébet |
Helyszín
Radnóti Miklós Színház
Budapest, 1065, Nagymező u. 11.
Budapest, 1065, Nagymező u. 11.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!