Grecsó Krisztián Aegon-díjas regénye színpadon
Az utóbbi évek egyik legnagyobb könyvsikere túl van a nyolcadik kiadáson. A belőle készült színdarabot a bécsi ősbemutató után a Rózsavölgyi Szalon színpadán láthatják Magyarországon elsőként.
A regény 2012-ben az év legjobb könyve lett, elnyerte az Aegon Művészeti Díjat. Grecsó Krisztián regényének hősei hisznek az öröklődésben. Tudják, hogy a génekkel együtt sorsot is kaptak. A főszereplő – egy harmincas éveinek közepén járó férfi – aggódva figyeli magát, saját mozdulatait, testének minden változását. Barátnője elhagyja, ráadásul egy családi titok véletlen lelepleződése miatt rejtélyek hálójába gabalyodik. Miközben az összes talányt földeríti, és lassan megismeri családja viselt dolgait, magára ismer. A türelmetlen lánykérésekben, a titkos szerelmekben, a hosszú évek magányos várakozásaiban egyre inkább ő a főszereplő. Hiszen nem csak a mozdulatait, a haja színét, a testalkatát kapta a családtól, de ha jól figyel – a jövőjét is. Az addig széttartó életpályák a ma Budapestjén találkoznak. A Mellettem elférsz nem egyszerűen családok, generációk, szerelmek és vágyak regénye. Mert bár átutazunk vele a huszadik századon és a Kárpát-medencén, mégis, a könyv minden mondatával a mához, a mának szól.

Szereposztás
| Színész | Pogány Judit |
| Színész | Sztarenki Dóra |
| Színész | Őze Áron |
| Színész | Ozsgyáni Mihály |
| Színész | Sütő András |
| Színész | Sipos Vera |
Helyszín
Rózsavölgyi Szalon
Budapest, 1052, Szervita tér 5.
Budapest, 1052, Szervita tér 5.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!