Szőke Tibor-mesterbérlet 4.
Műsor: P.I Csajkovszkij: b-moll zongoraverseny
Muszorgszkij – Ravel: Egy kiállítás képei Közreműködik: Kaneko Miyuji (zongora)
Vezényel: Kobayashi Ken-Ichiro Hangversenyünk címe bízvást lehetne a 'Nemzetek Találkozása', hisz két olyan japán művész a főszereplője, akik sok szállal kötődnek Magyarországhoz. Kobayashi Ken-Ichiro karrierje Budapesten, a Magyar Televízió 1. Nemzetközi Karmesterversenyének megnyerésével kezdődött 1974-ben. A Mester azóta rendszeresen visszajár hazánkba, sőt évekig volt a Magyar Állami Hangversenyzenekar főzeneigazgatója. 2014 tavaszán, a versenyen aratott győzelem 40. évfordulóján hét hangversenyt adott a legnevesebb magyar komolyzenei együttesek részvételével. A gálakoncerten a MÁV Szimfonikusokat dirigálta, amelyhez különlegesen szívélyes barátság fűzi a Mestert. A májusi hangverseny szólistája, Kaneko Miyuji apja japán, anyja magyar. Zongoratanulmányait a Váci Bartók Béla Zeneiskolában kezdte, a Zeneakadémia Különleges Tehetségek Osztályában folytatta, és a Tokiói Zeneakadémián fejezte be. Azóta világjáró művész lett, Európa sok országában fellépett már, több esetben épp Kobayashi vezényletével. Csajkovszkij méltán közkedvelt, nagyszerű zongoraversenyét sok világhírű művész előadásában hallhattuk már, nagy kihívás tehát a 25 éves fiatalember számára. Nemzetek találkozása az Egy kiállítás képei című zenemű is: az orosz Muszorgszkij zongorára komponált remekműve a francia Ravel hangszerelése révén lett a hangversenyek gyakori műsorszáma.

Helyszín
MÁV Szimfonikus Zenekar
Budapest, 1095, Komor Marcell utca 1.
Budapest, 1095, Komor Marcell utca 1.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!