Kocsár Balázs régi ismerős a MÁV Szimfonikusoknál. A 80-as évek végén Assisiban, a híres olasz karmester, Franco Ferrara mesterkurzusán - amelynek több éven át rezidens zenekara voltunk - vezényelte a zenekart. 1989-ben a Magyar Televízió Karmesterversenyén is találkozhattunk vele, ahol 3. díjat nyert.
Vezényelt a budapesti Operaházban és a Szegedi Nemzeti Színházban, hat évig volt zeneigazgató Debrecenben, 1999-től 2002-ig pedig a Frankfurti Operaház első karmestere. Európa sok nagyvárosában olvasható neve a plakátokon. Saját feljegyzései szerint 76 operát vezényelt eddig, több ezer előadáson. Pontosan ezért figyelemreméltó az, hogy ezúttal szimfonikus műveket hallhatunk tőle. Műsora szép áttekintést ad két évszázad magyar zenéjéből, és tudatosan irányítja hallgatói figyelmét kevésbé ismert szerzőkre, művekre. Liszttől például nem valamelyik jól ismert szimfonikus költeményt tűzte műsorra, hanem a Krisztus-oratórium két zenekari közjátékát: a Pásztorjáték a jászolnál címűt, valamint A három királyok indulóját. Ritkán játszott, kitűnő darab Dohnányi c-moll hegedűversenye is, melynek szólistája, Szabadi Vilmos rég nem látott, de gyakori vendégművész zenekarunknál. A felfedezés erejével fog hatni a karmester édesapja, Kocsár Miklós egyik ritkán hallható zenekari műve is.
Műsor: Erdélyi Miklós-bérlet 3. Magyar-est
Erkel F.: Hunyadi László – nyitány
Dohnányi E.: c-moll hegedűverseny
Kocsár Miklós: Szimfonikus ballada
Liszt F.: Krisztus-oratórium – két zenekari közjáték Közreműködik: Szabadi Vilmos (hegedű)
Vezényel: Kocsár Balázs

Stáblista
| Karmester | Kocsár Balázs |
| Hegedűművész | Szabadi Vilmos |
Helyszín
MÁV Szimfonikus Zenekar
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!