Takács-Nagy Gábor mindig nagy gonddal állítja össze hangversenyeinek műsorait, már ezzel is mondanivalója van hallgatói számára. Most vélhetően a zenetörténet folyamatosságát, fejlődésének szervességét kívánja felmutatni. A programot keretező Haydn és Beethoven szimfónia keletkezési ideje között kevesebb, mint nyolc év telt el.
Az Üstdob-szimfóniával kezdődik a londoni művek sora, amellyel Haydn összefoglalja és betetőzi az általa teremtett új műfaj, a klasszikus szimfónia zseniális sorozatát. Tanítványa, követője és hagyományainak továbbfejlesztője, Beethoven pedig ezzel a művel indul a maga kilenc óriásának útján. Bartók III. zongoraversenye búcsúdarab, élete utolsó műve, olyannyira, hogy a partitúra utolsó néhány ütemét már nem is tudta leírni. Hihetetlenül tiszta, áttetsző zene, amelyből kicseng a zeneszerző személyiségének minden fontos vonása. Átszüremlik rajta mély áhítata, amellyel az életet szemléli, gondolatai életről és halálról, vágyódása és szeretete távoli hazája iránt, és bizakodás a békében, amely – hite szerint – egy jobb jövőt hoz majd. Farkas Gábor több jelentős hazai és külföldi nemzetközi zenei versenyen elért rangos díjak birtokosa. Világjáró művész, aki céltudatosan építi és gazdagítja repertoárját, miközben meggyőzően halad előre a karrier rögös útján.
Műsor: Erdélyi Miklós-bérlet 2. J. Haydn: G-dúr szimfónia, No. 94.
Bartók B.: III. zongoraverseny
L. van Beethoven: I. szimfónia Közreműködik: Farkas Gábor (zongora)
Vezényel: Takács-Nagy Gábor

Stáblista
Karmester | Takács-Nagy Gábor |
Helyszín
MÁV Szimfonikus Zenekar
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!