A Budapest Music Center kiváló helyszín a kísérleti, innovatív sorozatok számára, ahol a Concerto Budapest a 2014/2015-ös évadban egy igazán „ütős” sorozatot indít útjára. A zenekar minden évben egy-egy hangszercsoportot mutat be szólistái és az ő vendégeik segítségével – és mindig egy kicsit rendhagyó módon.
Ebben az évben a rézfúvósok kerülnek középpontba. Három estén át egy-egy hangszer köré szerveződik a program - a Trombita (Devecsai Gábor), a Kürt (Tóth Bálint) és a Harsona (Sztán Attila) köré. A Trombita program klasszikus szerzőkkel (Britten, Händel, Bach, Vivaldi) indít, majd a műsor második felében kortárs művek következnek, a záró darabtól pedig szó szerint még a lélegzetünk is elakad. Devecsai Gábor és a Trombita Közreműködik: Boldoczki Gábor Műsor: Britten: Fanfar Händel: d-dúr szvit Bach: d-moll hegedű kettősverseny (BWV 1043) Vivaldi: C-dúr kettősverseny trombitákra RV 537 - Hidas Frigyes: Trombitafantázia Liszt: Angelus Zarándy Ákos: Spürst Du Mein Herz? Zarándy Ákos: Breath Metal Ballad Közreműködik: Boldoczki Gábor, Klenyán Csaba, Zarándy Ákos, Bernáth Orsolya, Devecsai Gabriella

Helyszín
Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás utca 8.
Budapest, 1093, Mátyás utca 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!