Emperor” (Császár) – angol zenerajongók így keresztelték el Beethoven utolsó zongoraversenyét. A név találónak tűnik: a kompozíció nyitótételénél bravúrosabb és pompázatosabb zenét Beethoven sem előtte, sem utána nem komponált.
Az utolsó Beethoven-zongoraversenyhez Anton Bruckner utolsó szimfóniája társul ezen az estén: a d-moll kilencedik. Fatális szám. Beethoven után Schubert is kilenc szimfóniáig jutott, meg Dvorak, Mahler, Glazunov, Vaughan-Williams, Lajtha László. Bruckner ráadásul be sem tudta fejezni ezt az alkotását: a negyedik tételhez csak vázlatok készültek. 1887-ben vetette papírra a Mester az első ötleteket, 1894 novemberében készült el a harmadik tétel, az Adagio. A versenymű szólistája, Varvara Nepomnyasaja Moszkvában született, a Csajkovszkij Konzervatóriumban Mikhail Vozkreszenkij professzor növendéke volt. Újabban Jevgenyij Koroljov a mestere. Ma Hamburgban él és tanít. A 2012-es Anda versenyen a közönség díját nyerte el Mozart C-dúr (K.467) versenyművének előadásával. Az est karmestere, Alexander Sladkovsky a moszkvai és szentpétervári Konzervatóriumban tanult. 2013-tól a Tatár Nemzeti Szimnfonikus Zenekar vezetője, de igen gyakran lép fel külföldön is. Műsor:
Beethoven: Esz-dúr zongoraverseny Bruckner: IX. szimfónia WAB 109 Közreműködik: Varvara Nepomnyasaja Vezényel: Alexander Sladkovsky

Helyszín
Concerto Budapest
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!