Szentivánéji Slam Komédia
slam & színház & divat
A SHAKEspeare Fesztivál keretein belül. A Slam Poetry Budapest évek óta dédelgetett álma egy olyan projekt megvalósítása, ahol a versengő előadói költészet műfaja színházi keretek között, komplett előadásként jelenhet meg. Maga a műfaj közvetlen rokonságban áll a színházzal, annak leginkább az antik, ó- és középkori megjelenési formájával, az akkori emberek mindenapjaiban betöltött szerepével.
Az alkotók a slam poetry műfajában, új szövegként írják meg és adják elő Shakespeare Szentivánéji álom c. drámájának magukon átszűrt parafrázisát, amely felidézi a történet legfőbb pontjait, fordulatait.
Az est egy verses, élőzenés színházi (divat) bemutató egy tucat slammerrel, Keszég László rendezésében, az Amoeba zenekar közreműködésével, a MOME jelmeztervező hallgatói által tervezett és kivitelezett jelmezekkel.
A Szabad Tér Színház megbízásából a Slam Poetry Budapesttel közösen készülő produkció egyszeri eseményként kerül bemutatásra a Budapesti Nyári Fesztiválon június 20-án a Víztorony-udvaron.
Az előadás ideje: 100 perc
Zene: Amoeba
Boros Levente
Sabák Péter
Sági Viktor
Látvány: Kiégő Izzók
Jelmez: a MOME Design Intézet, Textiltervező Tanszék hallgatói
Rendezőasszisztens: Vajna Balázs
SPB stáb:
Pereszlényi Erika – fotó
Polgár András – videó
Ponyi Boglárka – projekt koordináció
Szabados Márk – videó
Szabó Sára – projekt koordináció
Végh Fruzsina – sajtó
Ötlet: Miklós Melánia
Producer: Bán Teodóra (Szabad Tér Színház), Vajna Balázs (Blyworx)

Szereposztás
Színész | Basch Péter |
Ponza | Bencsik Ádám |
Színész | Bock Balázs |
Indiana | Gábor Tamás |
Színész Bob | Horváth Kristóf |
Színész | Kemény Zsófi |
Hugee | Mavrák Kata |
Zeek | Németh Péter |
Színész | Pion István |
Színész | Tolnai Eszter |
Stáblista
Rendező | Keszég László |
Helyszín
Margitszigeti Víztorony Kerengő
Budapest, , Városmajor
Budapest, , Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!