Amikor 2004-ben megnyerte a kronbergi Nemzetközi Pablo Casals Csellóversenyt, mindenki számára egyértelművé vált, hogy Fenyő László nemzedékének egyik legkiemelkedőbb csellistája. 2005-ben érkezett a Liszt-díj, három évvel később pedig a Junior Prima-díj. S persze számos koncertfelkérés a londoni Wigmore Halltól az amszterdami Concertgebouw-n át jó néhány távol-keleti hangversenyteremig.
A zenei tanulmányait a Zeneakadémia különleges tehetségeinek osztályában kezdő Fenyő László, aki jelenleg a karlsruhei Zeneművészeti Főiskola tanszékvezetője, most egykori alma materében lép fel a három éve alakult, Bánfalvi Béla művészeti vezetésével működő Új Magyar Kamarazenekar partnereként. A csellórepertoár egyik legvonzóbb darabját, Haydn D-dúr csellóversenyét fogja játszani, amelynek hitelességét ugyan vitatták korábban a zenetörténészek, de túl azon, hogy a filológia is alátámasztotta, hogy autentikus Haydn-műről van szó, a zenei anyag is azt jelzi, hogy a szerző nem a „kismesterek” közé tartozott. A kompozíció egy Haydn-divertimento és a lassú tételében „A halál és lányka” című dalt feldolgozó Schubert-vonósnégyes Mahler-féle átirata között hangzik el. Műsor: Haydn: C-dúr divertimento (Hob. II:C9, „Quintet concertant”)
Haydn: D-dúr csellóverseny (Hob. VIIb:2)
szünet
Schubert-Mahler: d-moll vonósnégyes (D. 810 – „A halál és a lányka”) Közreműködik: Fenyő László (cselló) Új Magyar Kamarazenekar (művészeti vezető: Bánfalvi Béla)

Stáblista
| Zenész, cselló | Fenyő László |
Helyszín
Zeneakadémia
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Budapest, 1061, Liszt Ferenc tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!