Rákász Gergely: Walzer and Love
orgona látványkoncert Rákász Gergely orgonaművész Walzer and Love című orgona látványkoncertjének legmodernebb, multimédiás verziója Budapesten első alkalommal mutatkozik be. A közelről szinte sohasem látott orgonabravúrok akciókamerák segítségével válnak láthatóvá, a darabokhoz készült tánc- és képzőművészeti betétek pedig klipszerűen jelennek meg a kivetítőn.
Rákász Gergely 15 évesen adta első orgonahangversenyét, majd az iskolaévek alatt folytatta a koncertezést az ország legfiatalabb koncertorgonistájaként. 1998-ban David DiFiore amerikai orgonaművész figyelt fel rá, meghívta az Egyesült Államokba, ahonnan 2005-ben tért haza végleg.
Rákász Gergely keze alatt az orgona az amerikai előadói gyakorlatot követve nagyzenekarrá változik. Műsorválasztása különleges, átiratai merészek, hangszerelése egyedülálló. Műsora további különlegességét jelentik a darabok között elhangzó, a művész védjegyévé vált zenetörténeti kommentárok, melyek tapinthatóvá teszik a művek keletkezésének atmoszféráját, így a hallgatók nemcsak a muzsikát élvezhetik, de az adott korszakokból is pillanatképet kapnak.
A bátran kísérletező zenész látványkoncertjét egy vele már korábban is együttműködő alkotótárs, Pap Norbert különleges produkciója teszi még izgalmasabbá. A vizuális művész, aki egy korábbi Rákász-koncertprogramban a folyton változó, már-már életre kelő rajzaival hívta fel magára a figyelmet, most még többet ígér. A Walzer and Love koncert zenei élményét egy síkból térélményt varázsló technológiával teszi filmszerűvé.
Műsor:
Walzer…
J. Strauss: Kék Duna keringő
Csajkovszkij: A csokoládétündér tánca
Csajkovszkij: Virágkeringő
Ravel: Bolero
(szünet)
…and Love
Wagner: Dal az esthajnal csillaghoz
Wagner: Tannhäuser nyitány – részlet
Debussy: Clair de Lune
Gershwin: Kék rapszódia

Stáblista
Orgonaművész | Rákász Gergely |
Helyszín
Városmajori Szabadtéri Színpad
Budapest, 1122, Városmajor
Budapest, 1122, Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!