Babaszínház-Az egérke utazás
Első színházi élmény 0-4 éveseknek.Tisztelt Látogatóink! A jegyek száma korlátozott, kérjük, elővételben vásárolják meg, hogy kisgyermeküket a Kultúrkúriában csalódás ne érje. Jegy nélkül beengedni senkit nem áll módunkban. Megértésüket köszönjük.
Az előadás során a kis egér minden bátorságát összeszedve, földön, vízen, levegőben keresi elveszettnek hitt gyönyörű-gömbölyű kis sajtocskáját. A történet szerkezete a láncmesék dramaturgiáját veszi alapul. Többször hangzik el ugyanaz a mondatsor, minimális kiegészítéssel.
Az előadást követő közös játék követi.
A mesét Bartók Béla gyöngyszeme: Gyermekeknek című zongoraversenye kíséri.
A babaszínházi műfaj a kilencvenes évek végén Norvégiából indult világhódító útjára. Célja, hogy a gyerekek művészeti értelemben elhanyagolt négy évesnél fiatalabb korosztályának is lehetősége nyíljon a színházi élmény megtapasztalására. A legkisebbeknek szóló előadások készítői figyelembe veszik a korcsoport sajátosságait: kerülik a hirtelen hang- és fényeffektusokat, és a produkciók tempóját úgy választják meg, hogy a kicsiknek legyen idejük a mozgások, változások nyugodt, elmélyült szemlélésére.
A 30 percben maximalizált előadások alatt sosincs teljesen sötét a nézőtéren, hogy az eltipegők biztonsággal visszataláljanak szüleikhez, a produkciók végén pedig maguk is kézbe vehetik, kipróbálhatják a színpadon látott játékokat. Mára a csecsemőszínház világszerte ismertté és elismertté vált.
A kicsik koncentrációja nagyon eltérő a felnőttekétől: egyszerre csak kevés dologra és rövid ideig tudnak figyelni, viszont azt sokkal intenzívebben, mint amennyire mi képesek vagyunk rá. Az itt feldolgozásra kerülő etűdök a kisgyermekek számára ismert és ismeretlen motívumokat, mozzanatokat mutatnak be, mely a tanulási folyamatokban játszanak nagy szerepet, úgy mint a szocializációs, társas kapcsolatok terén, valamint az érzékszervek fejlesztése, a megfigyelés és fantázia világában.

Szereposztás
| Játssza | Érsek-Csanádi Gyöngyi |
Stáblista
| Rendező | Érsek-Csanádi Gyöngyi |
Helyszín
Klebelsberg Kultúrkúria
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!