Leírás
Ismét Ránki Dezsőt köszönthetjük a zenekar vendégeként, azt a művészt, aki évtizedek óta annyi felejthetetlen élménnyel ajándékozta meg a közönséget az elmúlt évtizedekben akár szólóesten, akár a szintén kétszeres Kossuth-díjas Kocsis Zoltánnal zongorázva, akár a Nemzeti Filharmonikusokkal.
Az évadnyitó hangverseny színes műsorán a hagyományoknak megfelelően Bartók művei szerepelnek, ezúttal szinte keresztmetszetet nyújtva, mintegy a zeneszerző arcait mutatva meg az életút különböző állomásaiból. A fiatalkori érett műveket képviseli a burjánzó természetzenét és a részleteiben már a Táncszvit rusztikus hangjait idéző Két kép 1910-ből, valamint a dús, sokszor késő romantikus szenvedélyű, ugyanakkor franciás színgazdagságú Négy zenekari darab, a szimfonikus irodalom e méltatlanul keveset játszott, a maga nemében páratlan szépségű ciklusa. Az 1923-ban bemutatott Táncszvitben Bartók a Duna-menti népek zenéjének jellegzetes motívumait állította egymás mellé – még akkor is, ha a szerinte kevésbé sikerült szlovák epizódot arabossal helyettesítette –, személyes hitvallásként. Utolsó befejezett alkotását, a nosztalgikus és klasszicizálóan visszafogott, Őszikék hangulatú 3. zongoraversenyt már New York-ban írta, feleségének; érdekessége, hogy a Lábadozó beteg hálaéneke feliratú Beethoven-vonósnégyes-tételt idéző lassú tételben Bartók gyűjtötte madárhangok is megszólalnak. Ránki Dezső azon kevés művészek egyike, akik anyanyelvi szinten beszélik ennek a kései remekműnek a zenei nyelvezetét.
