1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
VÖRÖS ÉS FEKETE
Csiky Gergely Színház - Nagyszínház
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.3 / 10
9 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
VÖRÖS ÉS FEKETE regényes musical két részben Stendhal nyomán színpadra alkalmazta és a dalszövegeket írta: Müller Péter Sziámi Zene: Tolcsvay László

Amikor felvetettem az ötletet, magamban sejtettem, hogy nem lesz belőle semmi. Tökéletes az alapanyag, hibátlan és inspiráló a munkatársak köre - Tolcsvay László a legjobb színpadi zeneszerzők egyike, több közös alkotás van mögöttünk, Funtek Frigyest pedig színészkora óta nagyrabecsüléssel és szeretettel figyelem, igazán megörültem, hogy együtt dolgozhatunk. Csak éppen kétségem se volt, hogy lerágott csontot találtam, annyira kínálja magát zenés színpadra az alapmű. Annál jobban leesett az állam, amikor kikutattam, hogy nincs mit kikutatnom Claude Prey huszonöt éve született operáján kívül. Pedig itt írónak és zeneszerzőnek egyaránt bomba lehetőség adódik. Nagy dinamikában találkoznak a műben a világok és a jellemek, nagyok és egyetemesek az érzelmek és a spekulációk, nagy és egyetemes a színlelés és az intrika, és nem kevésbé nagy és egyetemes a tanulság sem. Túl ezen: már olvasva is hallom a hangokat zsoltártól az ipari zajon, báli táncon és katonazenén át az operaparafrázisokig és a gyászmiséig, és elképzelem, hogy akkor Tolcsvay Laci miket tud majd belehallani… Ez nem csak a romantikus szerelem és a karriervágy drámája. Nem is csak egy feltörekvő, majd (halott) felnőtté érő kamasz pikareszkje. A kérdés nem az, amit a zanzák makacsul kiemelnek, hogy: „Pap vagy katona”? Ez a történet a fent és lent drámája. A kint és bent ütközője. A hölgyszobák falához- és az égbe támasztott létrák meg az elvétett ranglétrák tragikomédiája. A „mindenki hazudik” tablója. Ha egy levágott fej beszélni tudna…, elmondhatná, miben tévedett, milyen ballépései juttatták őt idáig, mit lát be abból az életből, amikor még a helyén volt. És beszámolhatna arról is, hogy mi várta a benne lakó szellemet a túlvilágon. Túl egy tucatnyi musicalsikeren se gondolhatok mást, mint amikor először vettem részt ilyesmiben: Nem kell, és nem lehet mindenből zenés darabot írni. De van olyan prózai mű is, amiből muszáj, mert a lényeg ilyenkor időszerűen és időtlenül ragyoghat fel a színpadon, a befogadást jócskán előmozdíthatja a kor nyelvén előadott színjáték és zene. Nem a poros konvenció színházi idejét éljük, hanem a merészen újraszült tradícióét. Müller Péter Sziámi Táncosok: Forgács Petra, Peti Sára, Sipos Gabriella, Balogh-Márton Péter, Jakab Márk, László Ádám, Szili Péter, Turi Endre Tervezőasszisztens: Safranek Zita

Szereposztás

Julien Sorel Wunderlich József
Fouqué, a barátja Sarkadi Kiss János
André Sorel,Julien apja Lecső Péter
Didier Sorel, Julien bátyja Váncsa Gábor
Fréderic Sorel, Julien másik bátyja Orlik István
De Rénal, polgármester Gyuricza István
Louise, a felesége Nyári Szilvia
Ötéves De Rénal lányka Márkus Csenge
Hatéves De Rénal fiú György-Horváth Zente
Hétéves De Rénal fiú Békefi Benjamin
Élisa cselédlány Érsek-Obádovics Mercédesz
Altamira gróf, spanyol menekült Szvath Tamás
Derville-né, Louise barátnője Kovács Zsuzsanna
Valenod, a szegényház igazgatója Serf Egyed
A Püspök , majd Érsek Szula László
A Püspök , majd Érsek Lugosi György
XVIII. Lajos király Kósa Béla
De La Mole márki Kelemen József
De La Mole márkiné Varga Zsuzsa
Matilde De La Mole Tenki Dalma
Norbert, a bátyja Mohácsi Norbert
De Beauvoisis lovag Tóth Géza
Ügyvéd Kalmár Tamás
Ügyvéd Hunyadkürti György
Színész Horváth Zita
Színész Tóth Molnár Ildikó
Színész Fábián Zsolt

Stáblista

Rendező Funtek Frigyes
Segédrendező Pintér Katalin
Segédrendező Kovács Benjámin
Díszlet Csík György
Jelmez Csík György
Zenei vezető Faragó Béla
Koreográfia Vincze Balázs
Korrepetitor Barabás Edit
Súgó Csorba Mária
Ügyelő Bors Gyula
Világítástervező Memlaur Imre

Helyszín

Csiky Gergely Színház
Kaposvár, 7400, Rákóczi tér
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!