Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
PETRÁS MÁRIA KONCERT-KIÁLLÍTÁS/ KERFESZT
Új Színház - Stúdiószínpad

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
Petrás Mária népdalénekes, iparművész, moldvai csángó földműves szülőktől származik, 1990-ben jött először Magyarországra. 1995-ben már az Iparművészeti Főiskola Kerámia Szakán végzett. 1997-ben volt az első önálló, jelentősebb kiállítása Zuglóban, ezt követően Százhalombattán, amelyet eddig több mint 90 követett a fővárosban és szerte az országban. Kiállított öt alkalommal Olaszországban, Franciaországban kétszer, Torontóban egyszer. Meghívása van Rómába és az Egyesült Államok több városába. Budapesten négy, vidéken, határon belül és túl legalább nyolc köztéri munkája, Sitkén, Százhalombattán és Száron egy-egy keresztút áll. 1990 óta folyamatosan és aktívan részt vesz a csángó ügyeket szolgáló anyaországi és határon túli szervezetek munkájában. Hét, mint hét énekel csángó népdalokat különféle kulturális és nemzeti rendezvényeken, rádió vagy televízió stúdiókban.
Szőtteseiből és kisplasztikáiból nyílik a fesztiválon kiállítása, koncertjét 19-én, hétfőn, 17 órától lehet meghallgatni, a Bubik István Stúdiószínpadon.

KERESZTÉNY SZÍNHÁZI FESZTIVÁL
2014. május 16-22.

Kedves Közönségünk!

Európa ősi görög-latin kultúrájú múltját senki nem vitatja – a keresztény gyökerekről azonban mostanság alig esik szó. Pedig már közel száz esztendeje, hogy a luxemburgi születésű német-francia kereszténydemokrata politikus, Robert Schuman (1886-1963), az Európai Unió alapító atyáinak egyike közzé tette tételét: „Az egyesült Európa vagy keresztény lesz, vagy nem is lesz.”
Ezt ma már a bőrünkön érezzük: Isten helyén ma mind gyakrabban terpeszkedik az istentelen szabadosság, a kereszténység helyére pedig háború nélkül tolakodik be például az iszlám, és a legfőbb rossz – a hitetlenség és a magát egyházként definiáló üzleti vállalkozások tömege.

Sosem volt aktuálisabb a roskadozó európai kereszténység feltámasztása: ezt sugallja, hogy az argentin születésű Ferenc pápa a Vatikánban két XX. századi elődjét – XXIII. Jánost és II. János Pált – avatja szentté.

Színházunk küldetése e végsőkig globalizált világban: a színházművészet eszközeivel felmutatni és védeni nemzeti és keresztény értékeinket. Ezért hiánypótló és hagyományteremtő szándékkal életre hívtuk a Keresztény Színházi Fesztivált, amely nívós külföldi és honi, keresztény tematikájú produkciók segítségével próbál rávilágítani a hit és a szakralitás közösségformáló, valamint a kereszténység nemzetépítő és megtartó erejére.

Nagy segítség ehhez az Újszínháznak a patinás terézvárosi Avilai Szent Teréz templom önzetlen együttműködése, valamint az, hogy a Fesztivált védnökként karolta fel a minden magyaroknak példamutató Böjte Csaba ferences rendi szerzetes, az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozója és Tarlós István, Budapest főpolgármestere.

Szeretettel várjuk Önöket e különleges hét előadásaira!

Dörner György, igazgató
  Galéria
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron. A színházak ugyanis így fogadják el a jegyed érvényesnek, és neked is így a legegyszerűbb és leggyorsabb!

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
  Hogy tetszett?