Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
NAGYVÁRAD TÁNCEGYÜTTES: SZERELEMKERT, A VILLA
Hagyományok Háza - Színházterem

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
A Nagyvárad Táncegyüttes egész estés előadásában két különálló előadást visz színpadra. Az első félidőben a Kalotaszegről kialakult képet, tűz és víz, férfi és nő örök harcának és szenvedélyes egymásra találásának mítoszát táncolják el, míg a második előadásban egy halotti tor és a Gyimesek csodálatos táncos, zenés szokásvilága tárul elénk.Szerelemkert
vigyázó látomás

Páratlan népi kultúrájával, festői tájaival, mozgalmas történelmével Kalotaszeg mindenkor bő ihletforrása volt az íróknak, költőknek, festőknek, képzőművészeknek. A vidék virtuóz táncai, pompás viselete, gazdag hagyománya és tájba szerkesztett építészeti emlékeinek - templomok, harangtornyok, kúriák - harmonikus összhatása mellett magunk sem mehetünk el szótlanul. Meggyőződésünk, hogy a néprajzi adatok pontosságával és az emberi lélek és szellem mindent magába ölelő élményeivel és reflexióival együtt tehetjük gazdagabbá a Kalotaszegről kialakult képet.

Rendező, koreográfus: Orza Călin
Díszlettervező: André Csongor m. v.
Jelmeztervező: Juhász Szép Anna m. v.
Zenei szerkesztés: Kelemen László m. v.
Zenei munkatárs: Nyitrai Mariann m. v.

A villa
„kortárs” néptánc előadás
Zsidó Ferenc azonos című novellája alapján

Amikor világunk majd minden hiedelmet és mítoszt száműz a mindennapjainkból, amikor nem hiszünk semmiben és semminek, és mindent meg tudunk magyarázni tudományosan, egyszer csak rájövünk, hogy mennyire törékeny az emberi lélek. Tudatalattiban mégis ott munkál a kétely: lehet hogy igaz mindaz, amit tévét nem látott vénasszonyok mesélnek, beszélnek „összevissza”? Meghal valaki s a halállal a társadalom, az élők világa megremeg. Egy halotti tor és a Gyimesek táncos, zenés szokásvilága tárul elénk az előadás kapcsán.

Rendező, koreográfus: László Csaba
Koreográfus asszisztens: Tolnai Tímea
Díszlettervező: André Csongor m. v.
Jelmeztervező: Juhász Szép Anna m. v.
Zenei szerkesztés: Molnár Szabolcs m. v.
Zenei munkatárs: Nyitrai Mariann m. v.
Ének: Brugós Anikó, Pelbát Ilona,
Tükör: László Barna m. v.

Az Együttesről:

A 2002 februárjában alakult Nagyvárad Táncegyüttes Partium első, s mind a mai napig egyetlen hivatásos magyar táncegyüttese, mely ma a Nagyváradi Szigligeti Színház égisze alatt működik. Az együttes a Kárpát-medencei táncművészet egyik legfiatalabb, mégis jelentős műhelye, elsődleges célja, hogy előadásaiban a magyar hagyományos tánc- és zenekultúrát ne csupán feldolgozza, hanem időtálló társadalmi értékként tudja bemutatni. Emellett szívesen foglalkoznak más etnikumok néptáncos hagyományaival is. Autentikus folklór előadásaik, táncjátékaik és gyermekprodukcióik színes palettájáról örömére válogathat a nézőközönség minden rétege.

Munkájuk eredményeként nemcsak városukban, de Erdély-szerte és külföldön is megismerték őket. Sikerrel táncoltak számos folklórműsorban, de saját, egész estés produkcióikkal is mindenütt sikert arattak. Repertoárjukban szerepelnek táncjátékok (A só útja és Boszorkánytánc), táncos komédia (Városi komédia), adaptációk (Tamási Áron Rendes feltámadását és Bambuc ördög c. meséi, Madách Imre műve nyomán feldolgozott Tragédia), táncműsorok (Marosmentiek, Angyali vígasság, Határtalan Partium, Bartók Amerikából, Fekete Sáfrán) táncos mesejátékok (Eltáncolt cipők, A csökmői sárkányhúzás) sőt misztériumjáték (Fényességes Csillag) is.

Művészeti igazgató: Dimény Levente

Tánckar: Brugós Anikó, Kerekes Dalma, Mihucz Kinga, Pelbát Ilona, Szabó E. Ágnes, Timár Tímea, Tolnai Tímea, Iván-Zaha Enikő Kitty, Brugós Sándor, Kádár Elemér, Kacsó Bálint, Forgács Zsombor, Forgács-Popp Jácint, Rácz Lajos, Szőnyi József, Schmith Nándor

Zenekar:
Nagybőgő: Kelemen M. János
Hegedű: Szabó Lóránd
Hegedű: Szilágyi Antal m.v.
Hegedű: Hajnal László m.v.
Cimbalom: Bartalis Botond
Brácsa, ütőgardon: Bacsó László m. v.
  Stáblista
Rendező 
Orza Calin 
Koreográfia 
Orza Calin 
Rendező 
László Csaba 
Koreográfia 
László Csaba 
Művészeti igazgató 
Dimény Levente 
  Galéria
  Jegynyomtatásról
Ez emailben kapott elektronikus utalványt kinyomtatva és a pénztárban bemutatva fogod megkapni a jegyed.

Ha nem szeretnél, vagy nem tudsz nyomtatni, a Hagyományok Házában elég, ha az utalvány azonosítóját bemondod a pénztárban, vagy felmutatod a vásárláshoz használt bankkártyát.

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Cím
1011 Budapest, Corvin tér 8. Kattints ide a térkép megjelenítéséhez
  Hogy tetszett?