A Budafoki Dohnányi Zenekar Magyarország egyik legfiatalabb hivatásos zenekara, mind az együttes, mind pedig a zenekari tagok korát tekintve. A zenekar tagjainak átlagéletkora 30-35 év között van. A fenntartó Budafok-Tétény Budapest XXII. Kerület Önkormányzata jóvoltából 1993 óta Hollerung Gábor Liszt-díjas karnagy, zeneigazgató-karmester irányítása alatt hivatásos együttesként működünk. Együttesünk rövid idő alatt előkelő helyet vívott ki magának a magyar zenei életben: az elmúlt években hatalmas sikerrel
szerepeltünk itthon és külföldön egyaránt. Évente mintegy 40-50 hangversenyt adunk, 6 saját rendezésű bérletsorozatunk van, emellett pedig állami ünnepségeken, valamint számos rangos hazai fesztiválon léptünk fel (Zempléni Fesztivál, Symphonia Hungarorum, Budapesti Tavaszi Fesztivál, Miskolci Operafesztivál, a Budavári Nyár rendezvénysorozat, BudaFest Fesztivál). A hazai fesztiválok mellett rendszeres közreműködői vagyunk a Shlomo Mintz által vezetett hegedűs versenynek Svájcban.
Együttesünk kiemelkedő szerepet játszik Dél-Buda XXII. kerület kulturális életében. Budafoki hangversenysorozataink rendkívül népszerűek a helyi zenebarátok körében, és az új Dél-budai Kulturális és Szabadidőközpont megnyitása óta nagyszámú közönséget vonzanak, mind a fővárosból, mind a környező településekről.
Zenekarunk hagyományosan kiemelt figyelmet fordít az ifjúság zenei nevelésére, családi hangversenyek szervezésére. Ezek keretében magas színvonalú hangversenyeket kombinálunk zenei ismeretterjesztéssel, illetve a fiatalok egy jelentős részét vonjuk be közreműködőként programjainkba. Ifjúsági és családi bérletsorozataink hatalmas népszerűségnek örvendenek, a törzsközönségünk évről-évre gyarapszik mind Budafokon, mind pedig a Művészetek Palotájában.
Emellett egyik fő célkitűzésünk a magyar zenei kultúra ápolása, megismertetése a közönséggel. Gyakran tűzünk műsorra kortárs zeneműveket, de repertoárunk bővelkedik a klasszikus darabokban is. A könnyebb műfajok sem állnak távol tőlünk, a jazz- illetve filmzenéket is felvonultató hangversenyeinket mindig nagy siker övezi.
Helyszín
Klauzál Gábor Művelődési KözpontBudapest, 1222, Nagytétényi út
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!
Vélemények
Írj véleményt