1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
JAZZY TOWER-BOGGIE (CSEMER BOGLÁRKA ZENEKARA)
Margitszigeti Víztorony Kerengő
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
8.5 / 10
1588 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Csemer Boglárka BOGGIE
Jazzy Tower-koncert
2 óra, egy szünettel Csemer Boglárka, BOGGIE, fiatal dalszerző és énekesnő kisgyermek korától az éneklés és a zene megszállottja. Komolyzenei tanulmányai után a Kőbányai Jazz Stúdió ének szakán tanult. Ezután találkozott azóta állandósult zongoristájával és szerzőtársával, Sebestyén Áronnal, akivel egyik első közös szerzeményüket, a Japánkert című dalt a Magyar Jazzszövetség különdíjjal jutalmazta.

Boggie már több éve zsűritag volt a budapesti Francia Intézet Chanson-versenyén, amikor 2013 áprilisában megjelent első, háromnyelvű albuma. A kizárólag saját szerzeményekből álló lemez a Tom-Tom Records gondozásában látott napvilágot, majd a Mahasz eladási lista 4. helyéig kúszott, és a 3. helyen indított az amerikai Billboard magazin jazz album listáján, illetve ugyanott 17. a világzenei albumok között.

Boggie fellépett többek között a Sziget Fesztiválon, a Budapest Music Centerben, a párizsi Jazz Sur Seine fesztiválon, Frankfurtban, Amszterdamban és Bécsben.

2013 decemberében készült el első videóklipje, Parfüm/Nouveau Parfum címmel, amely meghozta számára a világhírnevet. A francia és a magyar nyelvű verzió egyaránt hatalmas népszerűségre tett szert, több mint 10 millió ember volt kíváncsi rá alig néhány hét leforgása alatt. Készített vele interjút a német RTL, a Good Morning Amerika, jelent meg róla cikk az ELLE francia kiadásában, valamint több száz hazai és nemzetközi hírportálon.

Csemer Boglárka BOGGIE - ének
Sebestyén Áron – zongora
Simkó-Várnagy Mihály – elektromos cselló
Szabó Tamás - dob

Helyszín

Margitszigeti Víztorony Kerengő
Budapest, , Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!