November 15-én este negyed nyolctól diavetítés lesz felnőtteknek a Sufniban, Vajdai Vilmos közreműködésével. Az űrutazást és a Hold felfedezését járja körül mese és dokumentum diafilmek vetítésével.
Az est folyamán az alábbi diafilmek lesznek láthatók: Utazás a Holdba 2111-ben (1960)
Mese
Írta: Gauser Károly, Rajzolta: Lengyel Sándor, Szerkesztette: Szilágyi Ferenc
Űrhajózás (1954)
Ismeretterjesztő diafilm
Összeállította: Pál István, Szerkesztette: a TTIT. Központi Fizika-Kémia Szakosztálya, Felelős kiadó: Ónódy Miklós
Irány a Hold (1970)
Ismeretterjesztő diafilm
Írta: Sinka József, Szerkesztette: Ruzicska Józsefné
Hárman a Holdban (1957)
Mese
Írta és a bábokat tervezte: Pál István és Kőfalvi Gyula, Szerkesztette: Rónai Éva, Fényképezte: Barcza László
Merénylet a világűrben (1974)
Ifjúsági mese
Írta: Elek István, Rajzolta: Lengyel Sándor, Szerkesztette: Ruzicska Józsefné
Dia Dani űrutazása (1975)
Rajzfilm alapján készült mese
Macskássy Gyula és Várnai György meséje és rajzai nyomán írta Romhányi József, Szerkesztette: Walla Gézáné

Helyszín
Katona József Színház
Budapest, 1056, Petőfi Sándor u. 6.
Budapest, 1056, Petőfi Sándor u. 6.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!