Arany János: Toldi
A Színház- és Filmművészeti Egyetem V. évfolyamának előadása. A végzős fizikai színházi rendező-koreográfus osztály 2012. októberében készítette el a produkciót, amelyet azóta is teltházzal játszanak. Az előadásban a teljes Arany-mű elhangzik, miközben a mozgás, a zene és a tánc is a szöveg szerves részévé válik. Az előadás nagy sikert aratott a 2013-as THEALTER Fesztiválon is - hisz minden korosztálynak kivételes élményt nyújt.
„Mi történik, ha találkozik Arany János és a kortárs színház? Tud-e működni egy előadás, ami, miközben a modern színház eszköztárával (ének, zene, tánc, mozgás kombinálásával) operál, klasszikus szövegeink legklasszikusabbikának eredeti, húzatlan, átalakítatlan változatára épít? Bizony, hogy tud, kedves olvasók… de még hogy! Erre szolgáltatott példát a Színművészeti Egyetem most negyedéves fizikai színházi koreográfus osztályának vizsgája. (...) Az előadás sodróan lendületes, izgalmas, végig leköti a nézők figyelmét. Emellett megmutatja, hogy Arany János 1846-os művének története és szövege egy kicsit sem poros. Eleven, érvényes és mai, úgy, ahogy van. Csak a módot kell megtalálni, ami által a mai ember is átélheti, mennyire izgalmas, összetett és szórakoztató a Toldi.”
(Éles Gergely: Öreg szöveg nem vén szöveg, 7 óra 7)

Szereposztás
Színész | Gyöngy Zsuzsa |
Színész | Hegymegi Máté |
Színész | Horkay Barnabás |
Színész | Nagy Norbert |
Színész | Pallag Márton |
Színész | Varga Krisztina |
Színész | Zsíros Linda |
Stáblista
Rendező | Horváth Csaba |
Osztályvezető tanár | Lukáts Andor |
Osztályvezető tanár | Horváth Csaba |
Zene | Dresch Mihály |
Helyszín
Szegedi Nemzeti Színház
Szeged, 6720, Horváth Mihály utca 3.
Szeged, 6720, Horváth Mihály utca 3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!