2014-ben először látható Budapesten a Nemzeti Lovas Színház, a Honfoglalás című rockoperát mutatják be a Nemzeti Lovardában!Május 30-án és 31-én Európában is egyedülálló előadással várják Önöket Budapesten, az Arena Plaza mellett a Tattersallban, a fedeles lovardában.
A mű alkotói, Koltay Gergely és Szűts István, valamint a Nemzeti Lovas Színház vezetője, Pintér Tibor színművész hisz abban, hogy ez a gyönyörű téma színpadra alkalmazva is hatalmas sikert arat majd és elviszi hírüket a világban.
Céljuk, hogy a magyar fiataloknak megmutassák, hogyan vert gyökeret a mi csodálatos népünk itt Európa szívében.
A Honfoglalás című magyar rockopera kulturális és művészeti értékek közvetítését szolgálja azáltal, hogy feltárja a magyar honfoglalással kapcsolatos legújabb történelmi információkat, üzenve a mai fiataloknak, és a Kárpát-medencében élő összes magyarnak, hogy alaposabban megismerkedhessenek a magyarok valódi történelmével. A produkció a legigényesebb zenei és prózai adaptáción keresztül látványos lovasjelenetekkel, minőségi szereposztással mutatja be a hét vezér hazatérését.
A kiváló lovas színészekkel, 20-30 lovassal bemutatott Honfoglalás különleges színházi élményt nyújt Önöknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.
Tudnivalók:
- A színházi előadás fedett helyen lesz, tehát rossz idő esetén is megtartják.
- A fedeles lovardában az elhelyezés tribün székeken lesz, kényelmesen el lehet férni.
- A helyeket a nézők érkezési sorrendben tudják elfoglalni mind az "A", mind a "B" szektorban.
A Nemzeti Lovarda az ARENA PLAZA mellett, a Keleti Pályaudvarral szemben található
A Nemzeti Lovarda területén büfé és mosdók is találhatók

Szereposztás
| Színész | Pintér Tibor |
| Színész | Janza Kata |
| Színész | Kaszás Géza |
| Színész | Buch Tibor |
| Színész | Benkő Péter |
| Színész | Békefi Viktória |
| Színész | Trokán Nóra |
| Színész | Sipos Imre |
| Színész | Papadimitriu Athina |
Helyszín
Nemzeti Lovarda
Budapest, 1088 Budapest, Kerepesi út 7.
Budapest, 1088 Budapest, Kerepesi út 7.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!