Pillangó
szerelmi idill két részben
Móricz Zsigmond regényéből írta: Gyökössy Zsolt
A székesfehérvári Vörösmarty Színház előadása. Egy tiszta és őszinte szerelem elé keserű akadályokat gördít a nyomorúság, a kiszolgáltatottság: a boldog és vak káprázat mögött megjelenik az élet éles és kegyetlen kése. Ám a szerelem oly erősen ragyog ki ebből a kietlen és szigorú környezetből, hogy a szegénység táptalaján győzedelmeskedni tud a líra – táncban, szóban elbeszélve.
Horváth Csaba “fizikai-színházi” rendezésében Móricz Zsigmond ismert és népszerű regényének története elevenedik meg, különös atmoszférájú, lírai előadásban. A szinte üres térben elhangzó szavakat a test, a mozgás, a koreográfia, a ritmus kifejezőeszközei árnyalják és erősítik fel, egyedi formanyelven mesélve el a magyar irodalom egyik legszebb, legtisztább és legártatlanabb szerelmi történetét.
Színpadkép: Horváth Csaba
Dalok: Nagy Norbert e.h.

Szereposztás
| Jóska | Kádas József |
| Zsuzsika | Törőcsik Franciska |
| Darabosné | Varga Mária |
| Darabos Mihály | Nagy Norbert |
| Hitves Pálné | Varga Gabriella |
| Hitves Pál | Krisztik Csaba |
| Maróti Mari | Blaskó Borbála |
| Marótiné | Ostorházi Bernadett |
| Mátyáska | Hegymegi Máté |
| Tóby Jenő | Andrássy Máté |
| Bodollai doktor | Pallag Márton |
| Táncos Rébék | Horkay Barnabás |
| Panka néni | Végh-Szirmai Irén |
| Sándor | Fehér László |
| Juli | Kertész Júlia |
| Irma | Mészáros-Vida Emőke |
| Színész | Gál Gergely |
| Színész | Horváth Bernadett |
| Színész | Rovó Tamás |
Stáblista
| Rendező | Horváth Csaba |
| Koreográfia | Horváth Csaba |
| Rendező asszisztens | Haszmann Kata |
| Jelmez | Benedek Mari |
| Zene | Dresch Mihály |
| Zene | Lukács Miklós |
| Zene | Balogh Kálmán |
Helyszín
Városmajori Szabadtéri Színpad
Budapest, 1122, Városmajor
Budapest, 1122, Városmajor
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!