Korb Attila harsonaművész megalakulása óta tagja a MAO-nak. A közös munka keretében többször készített már hangszereléseket a zenekar számára, de saját szerzeményeivel most jelentkezik először a művészeti vezető Fekete-Kovács Kornél felkérésére.„Régi vágású jazz-zenésznek tartom magam. A MAO mellett jó néhány tradicionális csapatban játszom akár tagként, akár beugró hangszeresként itthon és külföldön egyaránt” – vall zenei hátteréről a fiatal harsonaművész. Jobbára ragtime és dixieland hangulatú szerzeményeit most nagyzenekari átiratban hallhatja a közönség – megidézve ezzel a jazz aranykorának, a New Orleans-i időszaknak kirobbanó energiájú rezesbandáit, marching bandjeit.
A szerzemények között található az díjnyertes alkotás, amely egy francia zenei versenyen nyert első helyezést.
Felcsendül továbbá a 20-as évek egyik meghatározó hatású amerikai muzsikusának, Bix Beiderbeckének egy szerzeménye is – szintén Korb Attila átiratában: az In the Dark című darab különlegessége, hogy az európai impresszionizmus, Debussy és Ravel hatása ihlette. A zene így képez hidat az amerikai és az európai XX. század korai művészete között.
Közreműködik:
Modern Art Orchestra
Művészeti vezető: Fekete-Kovács Kornél
Az Opus Jazz Clubban ülőhely csak asztalfoglalás esetén garantálható. Tel: (+36 1) 216 7894
Seating at the Opus jazz Club can only be guaranteed in case of a table reservation. Tel: (+36 1) 216 7894

Helyszín
Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!