Hunyadi Mátyás történelmünk egyik legkiemelkedőbb alakja, aki a népmesék világában is kimagasló, mindenki által kedvelt egyéniség.Mátyás a nép között járt, de szívesen ajtót nyitott minden panaszosnak, ellenőrizte a nép helyzetét, hivatalnokai működését, igazságszolgáltatását, s megfékezte a nagyurakat. Így született meg Mátyás királynak, az Igazságosnak az alakja sóhajból és panaszból. Mindenütt jelenvalósága, igazságszolgáltatása, népbarát politikája, fölbukkanása az ország különböző részein olyan mély nyomot hagyott a magyar nép lelkében, hogy azt soha senki többé nem tudta eltörölni.
Az elbeszélések szerint ha a szegény embert, jobbágyot, szegény városi embert elnyomta nemesura vagy előljárója, Mátyás váratlanul fölbukkant, meglátta, és keményen megbűntette a hatalmaskodást, mint a kolozsvári bíró híres történetében. A szegény ember felmehetett hozzá Budára. Egy másik történet szerint el-elnézett a jobbágyfalvakba, ellenőrizni a falusi igazságszolgáltatást, megdolgoztatta az urakat, bölcsen megleckéztetve őket, hogyan kell megbecsülni a nép munkáját.
Előadásunkban felelevenítünk hármat a gyerekek által legkedveltebb Mátyás-történetek közül: A kolozsvári bíró, Egyszer volt Budán kutyavásár, valamint Az igazmondó juhász címűt.
Koreográfia: Varga János
Zene: Bonczó István
Jelmezek: Bandi Kati
Művészeti vezető: Varró Huba
Igazgató: Barabási Attila Csaba
Az előadásokat követően a műsorhoz kötődő táncos és kézműves foglalkozást tartunk az érdeklődőknek, ahol gyöngyfűzésben és szárduda készítésben vehetnek részt a gyerekek.
A jegyár tartalmazza a foglalkozások árát is.

Helyszín
Hagyományok Háza
Budapest, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Budapest, 1011 Budapest, Corvin tér 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!