2014. február 28-án pénteken 19:00-kor aKlebelsberg Kulturkúria ad otthont a Hidegkúti Tangó Szalonnak. Az est házigazdája a Tango Harmony Zenekar, Bartha Katalinhegedűművész vezetésével.A programot egy igazi latin hangulatú táncbemutató nyitja Rózsa Fekete Róbert és Laurinyecz Fanni közreműködésével, majd vidám tánctanítás következik a tangó alaplépéseinek elsajátításáért, végül szabadtánccal folytatódik az est Astor Piazzolla és más közkedvelt szerzők a Buenos Aires-i báltermek világát megidéző zenéivel. A Szalont ajánljuk mindazoknak, akik szeretnek élőzenére táncolni, vagy csak az élőzene és tánc látványában gyönyörködni.
Rózsa Fekete Róbert több év táncos múlt után 2005-ben kezdett tangózni. Azóta számos workshopon vett részt hazai és külföldi oktatóknál, aktív tagja a hazai tangós közösségnek. A táncbemutatók és színpadi fellépések mellett milongaszervezéssel és oktatással is foglalkozik, valamint tangó DJ-ként tevékenykedik.
A Tango Harmony zenekar Bartha Katalin vezetésével 1998-ban alakult. Az együttest magával ragadta az argentin Astor Piazzolla műveiből áramló lüktetés, rögtön beleszeretett ebbe a zenébe és elkezdte a saját együttesre hangszerelt repertoár kialakítását.
Azóta folyamatosan bővülő repertoárral szerepel önálló koncerteken és táncos előadásokon egyaránt. Nem csak Piazzolla zenéit, de a tradicionális tangó tánczenéket is játssza: tangókat, milongákat és valsokat, valamint Lázár György a zenekarnak írt szerzeményeit.
Tango Harmony Zenekar:
Bartha Katalin - hegedű, művészeti vezető
Lázár György - zongora
Nagy Ottó - gordonka
Babicsek Bernát - harmonika
Piukovics Gábor– nagybőgő

Stáblista
| Az est háziasszonya | Bartha Katalin |
| zongora | Lázár György |
| gordonka | Nagy Ottó |
| harmonika | Babicsek Bernát |
| nagybőgő | Piukovics Gábor |
Helyszín
Klebelsberg Kultúrkúria
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Budapest, 1028, Templom u. 2-10.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!