NTSZ−KET−Káva: Horda2
A Nemzeti Táncszínház, a Közép-Európa Táncszínház és a Káva Kulturális Műhely közös produkciója.Foglalkozásunk a középiskolás korosztályok számára fogalmazza újra Kun Attila koreográfiáját egy színházi nevelési előadás keretei közt. A foglalkozás a „hordaság” és az egyén és közösség viszonyát vizsgálja.
Az alkotók célja, hogy az előadás újrateremtésével lehetőséget adjanak a középiskolásoknak arra, hogy gondolataikat, érzelmeiket és testüket a felkínált problémakör közös értelmezésen és cselekvésen keresztüli vizsgálatának szentelhessék, fejlesszék aktív értelmi és érzelmi kifejezőkészségüket a mozgáson keresztül, más szóval: képesek legyenek testük szabad kifejező erejét felnyitni és használni.
Formabontó előadásról van szó abban az értelemben, hogy a színházi nevelés hagyományos szó-központúsága találkozik itt a táncszínházi formanyelvvel.
Az előadások a Nemzeti Táncszínház Refektórium termében, hétköznap délelőtti időpontokban lesznek, minden alkalommal egy-egy középiskolai osztály részvételével.
Alkotók: Hargitai Mariann, Horváth Adrienn, Mádi László, Palcsó Nóra és Kun Attila táncművészek
Színész-drámatanárok: Sereglei András és Takács Gábor
A foglalkozásokon mindig csak egy osztályt tudunk vendégül látni, időpont egyeztetés után. Szakmai érdeklődőket is szívesen fogadunk, részvételük kizárólag előzetes egyeztetés alapján lehetséges. Szakmai belépő: 500 HUF
Jelentkezés, információ: Varga Nikoletta: varga.nikoletta@tancszinhaz.hu

Helyszín
Nemzeti Táncszínház
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Budapest, 1014, Színház utca 1-3.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!