Würtz Klára zongorahangversenye a szerző műveiből
Közreműködik: Károlyi Katalin (ének)Immár több évtizedes hagyomány, hogy március 25-én, Bartók Béla születésnapján ünnepi hangverseny hallható a zeneszerző egykori – utolsó magyarországi – otthonában, a Csalán utcai Emlékházban. Idén, születésének 133. évfordulóján két, Európa-szerte elhíresült művésznő, Würtz Klára és Károlyi Katalin tolmácsol egy válogatást a zeneszerző népdalfeldolgozásaiból, valamint legjelentősebb zongoraműveiből.
Würtz Klára(Hollandia) már öt esztendős korától zenei pályára készült, előbb a Magyar Rádió Gyermekkórusának tagjaként, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rendkívüli tehetségek osztályában Máthé Miklósné tanítványaként. Zongoratanulmányait 17 éves korától a budapesti Zeneakadémián Kocsis Zoltán, Rados Ferenc és Kurtág György irányításával végezte, majd Londonban részt vett Schiff András mesterkurzusain. Nemzetközi karrierjét 1985-ben a Milánói Ettore Pozzoli Nemzetközi Zongoraversenyen aratott győzelme, majd három évvel később a Dublini Nemzetközi Zongoraversenyen elért sikere alapozta meg, a New York-i Columbia Artists Management szerződése pedig megnyitotta előtte a leghíresebb amerikai koncerttermek kapuit.
1991-től az Egyesült Államok 38 államában lépett fel, többször adott hangversenyt a New York-i Carnegie Hall-ban és a Washingtoni Kennedy Centerben is. Kamaramuzsikusként – egyéb formációk mellett – főként az Amsterdami Zongorás Trióval aratott sikereket.
Műsor:
Allegro barbaro
Két népdal (a capella)
Népdalváltozatok (Károlyi)
Három csíkmegyei népdal
Hat tánc bolgár ritmusban – a Mikrokozmosz 6. kötetéből
Nyolc magyar népdal (Károlyi)
- - - - - -
Szvit op. 14
Falun (Károlyi)
Szonáta (1926)

Helyszín
Bartók Emlékház
Budapest, 1025, Csalán u. 29.
Budapest, 1025, Csalán u. 29.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!