„Farsangi felderítés”

Weiner-Szász Kamaraszimfonikusok hangversenye.Műsor:

SCHUBERT: Táncszvit, D89
HAYDN: 1. zongoraverseny, H.18:3
– szünet –
MOZART: Öt kontratánc, K.609
VOLKMANN: 3. szerenád, op.69
J. STRAUSS: Császárkeringő

Közreműködik:

Somogyi Péter, hangversenymester
Molnár Piroska – gordonka
Réti Balázs – zongora

A FARSANGI MŰSORRÓL:

Franz Schubert muzsikus családba született, melynek négy tagjából 1811-ben házi együttes alakult. Az akkor 14 éves Franz volt benne a brácsista, ami azért is érdekes, mert Mozart és Beethoven, majd később Dvořák is ezt a hangszert választotta, ha vonósnégyesben kamarázott. Schubert házi használatra komponált menüettjei és német táncai azóta a koncertrepertoár részévé lettek, és gyakran zenekari előadásban hangzanak el.

Joseph Haydn, a vonósnégyes és a szimfónia „atyja” a versenyművek terén is termékeny szerző volt. Billentyűs hangszerre is több concertót komponált. A kéziratok tanúsága szerint az 1780 előttiek orgonára, a későbbiek csembalóra íródtak. Ez utóbbiak 1785-ben készült őskiadása azonban alternatívaként már a fortepianót is megnevezi. Közülük az F-dúr zongoraverseny az első a sorban.

Wolfgang Amadeus Mozart 1787 végén elérte célját: állást kapott Bécsben, a császár kinevezte udvari kamaramuzsikusává. Egyetlen kötelezettsége az volt, hogy táncokat komponáljon a bécsi Vigadóban tartott farsangi bálokra. Eegy ilyen alkalomra készülhetett az Öt kontratánc is, melyek egyikében önmagától idéz: A Figaro házasságá-ból a címszereplő közkedvelt, I. felvonásvégi áriáját, indulószerűen.

Robert Volkmann német zeneszerző élete nagy részében, haláláig Budapesten működött. A Zeneakadémia tanára volt, Erkel kollégája. Szerzőként Liszt és Bülow hívták fel a figyelmet rá, Európa-szerte ismertté téve b-moll zongoratrióját. Másik kiemelkedő darabja a 3. (d-moll) szerenád, amelybe gordonkaszólókat komponált. Művei összkiadásának jogát 1857-ben a híres pesti nyomda tulajdonosa, Gustav Heckenast vette meg.

ifj. Johann Strauss 1888-ban, Ferenc József megkoronázásának 40. évfordulójára írta a Császárkeringő-t, e műfajban az utolsó művét. Az inkább hangverseny-, mint táncterembe illő nagyszabású kompozíció – Mozart szerenádjaira emlékeztetően – indulóval kezdődik. A keringők sora nosztalgikus befejezésbe torkollik az élet és szépségeinek múlandóságáról, ám a mű utolsó hangjai az „élni és élni hagyni” oldottságával búcsúznak.