1 Válassz előadást

2 Válassz jegyeket

3 Add meg az adataid

4 Fizess online
 Töltjük rögvest!
KOZMA ORSI QUARTET
Budapest Music Center - Opus Jazz Club
Ezt az előadást még nem értekelték elegen, az előadóhely többi programjának átlaga:
9.2 / 10
3200 értékelésből
Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a   Főoldalon!
Kezdeti színházas szerepeit követően Kozma Orsi számára az országos ismertséget a Jazz+Az együttes hozta meg, majd 2000-től a Cotton Club Singers tagja lett. Az énekesnő 2007-ben megvált a vokál-csapattól hogy szólókarrierjére koncentráljon, melynek kezdetén két popzenei albumot adott ki Szakos Krisztián dalszerzővel közösen. Közben vendégként többek között olyan előadókkal és zenekarokkal dolgozott, mint Presser Gábor, Tolcsvay László, Koncz Zsuzsa.
2008-ban megalakult a Kozma Orsi Quartet és még abban az évben megjelentették első stúdióalbumukat, a Hide and seek-et, mely azonnal Fonogram-díj jelölt lett jazz kategóriában, s később Japánban is kiadták.

A lemez, illetve a dalok a Jazzy Dalverseny különdíját, valamint a pécsi Fringe Fesztivál szakmai díját hozták meg a zenekar számára.
A kvartett második lemeze Embrace címmel 2010-ben látott napvilágot a szaxofonos Tony Lakatos vendégszereplésével.

A Kozma Orsi Quartet azóta is folyamatosan jelen van a nagyobb hazai és külföldi fesztiválokon, illetve klubokban. Az új nagylemez felvételének előkészületei már zajlanak, megjelenése 2014 tavaszán várható, de addig is pár szám erejéig az együttes már most ízelítőt ad az új dalokból.

Közreműködik:

Kozma Orsi - ének
Cseke Gábor - zongora
Hárs Viktor - basszus- és baritongitár
Pusztai Csaba - dob

Stáblista

Énekesnő Kozma Orsi

Helyszín

Budapest Music Center
Budapest, 1093, Mátyás u. 8.
Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges! Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be. Köszönjük!