Csokoládé / The Time Budapest Táncszínház: Csokoládé

Földi Béla, a Csokoládé rendező-koreográfusa azonban nem csak az ellentétek szembenállását akarja megmutatni, hanem azt is, hogy az élet jelenségei – túl azon, hogy alapvetően két szembenálló pólus köré rendeződőknek látjuk őket – meglehetősen sokfélék, színesek, különbözők.

Az adott példánál maradva: az emberiséget, azon kívül, hogy férfi és női nemre oszlik, számos tényező differenciálja. Az emberi jellemvonások, tulajdonságok szinte végtelen sokfélesége adja a lehetőséget, hogy mindnyájan egyedi személyiséggel rendelkezzünk. Azt gondolhatnánk, hogy az emberek sokféleségének és a férfiak-nők szembenállásának problematikáját már minden lehetséges oldalról körbejárták, Földi Bélának azonban mégis sikerült egy meglepően új megközelítést találnia, mivel témáját a csokoládé kultúrtörténetének epizódjait felvillantva mutatja be.

A csokoládét, a mexikói mayák és aztékok szakrális italát, amelyet fizetőeszközül is használtak, Cortez, spanyol hódító hozta be Európába. A csokoládé elterjedt egész Európában, ami feltehetően annak is köszönhető, hogy rájöttek arra, hogy afrodiziákum. Innentől kezdve az egyház is felfigyelt rá, és a vallási viták elősegítették, hogy a csokoládé körül mind több és több misztérium alakuljon ki.

Napjainkban a csokoládégyártás szinte művészetté nőtte ki magát, és olyan csokoládékompozíciók születtek, amik az édességek történetében éppoly jelentőségűek, mint Mozart zeneművei a zenetörténetben. Mára az emberiség saját arculatára, sokféleségére szabta a csokoládékat is. Ezen kívül a csokoládénál is megfigyelhető az alapvető hagyományos, sötét színű csokoládé, és a fehér csokoládé kettőssége. Földi Béla darabjában a csokoládék sokfélesége az emberi jellemek változatosságának allegóriája, és a fehér és hagyományos csokoládék alapvető kettőssége a férfi-nő kapcsolatot modellálja.

Budapest Táncszínház: The Time

„Széttörött a puzzle, hiányos a képe, Mosolya még velem, de már nem fogja a kezem. Megállhatnánk végre – kérem az időt, De a kérdőjel eltorzul, és nincs pont a mondat mögött.”
(Földi Béla)

Földi eddig talán leglíraibb darabja ugyanakkor személyes tragédia sajátos feldolgozása. A férfi születésétől eredő útját kísérjük végig egy önéletrajzi szegmensben. A halál nemtelen alakja a színpadon végig jelen van, nem szomorú, nem vidám, nem gonosz és önmagában nem zord, csak munkáját végzi, Isten akaratát. A színen a lélek húrja elszakad, megtestesül a halál, de velünk él tovább és az idő folyója meg nem áll.