A Szent Efrém Férfikar négy egymást követő estéből álló koncertsorozata nem pusztán a Notre Dame katedrális zenéjéből, illetve a zenetörténetben Notre Dame stílusnak nevezett időszakból merít, hanem kompozíciós, illetve művelődéstörténeti párhuzamba állítja a későbbi, egészen a kortárs zenékig húzódó vonulatot, amelynek első jelensége volt a 12. századi „zenei forradalom”, amely sajátságos látásmódjával és zenei zsenialitásával kétségkívül kihatott az európai zenetörténet fejlődésére.„Kezdetben vala a görög nyelv” – az egész művelt világ köznyelve még a Római Birodalom tündöklése idejében is, amelyen minden filozófus, tudós mű és minden zene is íródott. Ezután, a Birodalom kettészakadásával a nyelvben is „legalizálódott” a két kultúra alapvető különbsége: a Róma által elvárt és az egyházi éneklésben, ügyintézésben, liturgiában vasmarokkal be is tartatott lingua franca a latin lett egészen a II. vatikáni zsinatig (1965), s ezt a monolit tömböt próbálta szétrepeszteni a reformáció anyanyelvisége. Keleten a Bizánc által használt görög mellett az ószláv nyelv lett az uralkodó, egyfajta „szláv latin” keletkezett tehát, ami azonban kizárólag a liturgiában maradt fönn évszázadokig, a mindennapi élet nem használta.

A mai hangverseny első és utolsó kompozíciója ugyanazon az évben keletkezett: 1965-ben. Afrikai, illetve dél-amerikai népzenei gyökerű misék, azonban a Missa Luba a lingua classica-t, míg Ramirez: Missa Criolla-ja a lingua moderna-t preferálja (argentin-spanyol). A két mise közt elhangzó művek a Notre Dame korszaktól kialakuló bilingvis egyházzenei érdekességeket tárnak elénk. Keleten és Nyugaton is divat volt ugyanis a lingua classica és a lingua moderna keverése bizonyos kompozíciókban, így ma felhangzanak latin-francia, latin-angol, latin-német, görög-arab, görög-szláv-magyar nyelven keletkezett művek is.

Bubnó Márk, Philipp György – ének, ütőhangszerek, Mezei János – csembaló, Sós Mihály – csarangó, Bubnó Lőrinc – gitár, Szilágyi Attila – bőgő

Sorozatszerkesztő és művészeti vezető: Bubnó Tamás