Móricz Zsigmond – Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Légy jó mindhalálig
musicalA Légy jó mindhalálig egy kiváló író kiváló regénye, és ha nem lenne kötelező olvasmány, minden bizonnyal nagyobb népszerűségnek örvendene a fiatalok körében, hiszen Nyilas Misi példája örök: ma is ugyanúgy belerendül a világ, ha egy tiszta és becsületes gyermeknek csalódást okoz a felnőttek világa.
A szülői ház áldott emlékével, érzékeny lélekkel és határtalan bizalommal érkezik az alig tizenegy éves kisfiú a Református Kollégiumba, amely akkoriban a nemzeti nevelés fellegvárának számított. A fizikailag gyenge, ám önérzetében erős diák azokat a lépcsőket járja, melyeket korábban Csokonai, Kölcsey és Arany János, akikre rajongó csodálattal gondol. Szellemi képességei az osztály legjobbjai közé emelik, ám tapasztalnia kell, hogy a tanárokat a tanulók származása is befolyásolja az értékelésben. Amikor szorosabb kapcsolatba kerül a debreceni felnőtt világgal, útravalója – a gyermeki hit, bizalom és az emberek iránt érzett tisztelet – fokozatosan szertefoszlik. Egy lutricédula ellopása mellett a felnőttek csalással, hazugsággal vádolják, jóllehet épp a felnőttek dúlják szét az ő bizalmát. Erkölcsi tartása szemünk előtt formálódik: jóhiszeműségéért keservesen megfizet…
Nyilas Misi fogalma mindannyiunk számára a lelki tisztaság. Történetünkben ez a lelki tisztaság áll konfliktusban a pénzzel. A pénz ritkán kerül ki vesztesként, még ha a lélek tisztaságával is áll szemben. Ez a tanulság összegződik a mű címében, amelyet a bibliából, a Jelenések könyvéből kölcsönzött Móricz Zsigmond: Légy jó mindhalálig...
A nagyszerű regény musical változatát mutatjuk be.
Doroghy Sanyika: Czaun Barnabás, Pej Levente
Gimesi: Orosz Milán
Böszörményi: Imre Marcell, Oszvald Balázs
Sándor Mihály: Czaun Barnabás, Pej Levente
Tök Marci: Dékmár Gergő, Göndör Dávid
Csicsó: Németh Ábel, Pónácz András
Tannenbaum: Oszvald Balázs, Dani Mátyás
Simonffy: Szuromi Benedek
Korcsolyázó lányok: Matilda Morgan, Holczer Réka, Kusnyér Anna, Gáspár Fanni, Lány Betti, Piltmann Anna, Vincze Kitti, Simonyi Lujza, Szőllőskei Nóra,a Solymosi Tina
Osztálytársak: Holczer Réka, Gáspár Fanni, Solymosi Tina
Közreműködik a Veszprémi Petőfi Színház zenekara

Szereposztás
| Nyilas Misi | Arbas Socias Carlos |
| Nyilas Misi | Pató Bálint |
| Igazgató | Benczédi Sándor |
| Valkay tanár úr | Szeles József |
| Gyéres tanár úr, osztályfőnök | Máté P. Gábor |
| Sarkadi tanár úr, elnök | Nyirkó István |
| István bácsi, pedellus | Vajda Károly |
| Nagy úr, öregdiák | Jenővári Miklós |
| Doroghyné | Palásthy Bea |
| Viola kisasszony | Terescsik Eszter |
| Bella kisasszony | Szűcs Krisztina |
| Doroghy | Háromszéki Péter |
| Török néni | Módri Györgyi |
| Török bácsi | Kőrösi Csaba |
| Török János | Keller János |
| Ilonka | Halas Adelaida |
| Pósalaky, öreg vak úr | Baranyi Péter |
| Gazdasszony | Soltis Eleonóra |
| Lutri Józsi | Bakody József |
| Rendőrtiszt | Tóth Loon |
| Orczy | Dani Mátyás |
| Orczy | Patkós Márton |
| Gimesi | Fraszt Márk |
Stáblista
| Rendező | Tóth Loon |
| Rendező asszisztens | Péti Krisztina |
| Karmester | Oberfrank Péter |
| Koreográfia | Gyenes Ildikó |
| Koreográfus asszisztens | Sümegi Petra |
| Díszlet és jelmez | Laczó Henriett |
| Korrepetitor | Győrfi Judit |
| Ügyelő | Szentmiklósi Ildikó |
| Súgó | Balázs Éva |
Helyszín
Veszprémi Petőfi Színház
Veszprém, Veszprémi Petőfi Színház, 8200 Veszprém, Óvári Ferenc utca 2

Térkép
Ne használj papírt, ha nem szükséges!
Az emailban kapott jegyeid — ha teheted — a telefonodon mutasd be.
Köszönjük!