Töltjük rögvest!
 
 
  Válassz jegyeket
  Add meg az adataid
  Fizess online
RÉVÉSZ 60
Csiky Gergely Színház - Nagyszínház

Erre az előadásra ma nincsenek félárú jegyeink, nézd meg az aktuális darabokat a Főoldalon!

  Leírás
Révész Sándor a Generál együttessel már tizennyolc évesen megélte első sikereit, a Piramissal pedig mai szemmel nézve szinte elképzelhetetlen népszerűségre tett szert, egy generáció életérzését fogalmazva meg a zene nyelvén. Szólópályáját nem is annyira a hosszú szünetek, mint inkább az utánuk létrehozott értékálló alkotások jellemzik. Három igényes és egyéni hangvételű albumot készített, 1985-ben, 1993-ban és 2003-ban.
Élőben utoljára 2009-ben hallhattuk, a néhány előadásos turné felejthetetlen a közönség számára. Épp ezért várta nagy érdeklődés idei, jubileumi koncertsorozatát. A Révész 60 – Gyere még közelebb! című turné tavaszi szakasza remekre sikeredett, akadt helyszín, ahol már hetekkel korábban elfogyott minden jegy az előadásra.

Révész Sándor Zajzon Gábor lantművész-gitárossal együtt adott intim hangulatú koncertjei ősztől újra hallhatóak lesznek. Régi Generál és Piramis számok mellett a szólóalbumok dalaival, valamint vadonatúj szerzeményekkel.
  Galéria
  Jegynyomtatásról
Az emailben kapott jegyet nyomtasd ki, és vidd magaddal papíron. A színházak ugyanis így fogadják el a jegyed érvényesnek, és neked is így a legegyszerűbb és leggyorsabb!

Ha mégsem tudsz nyomtatni, ne aggódj, nem fogsz lemaradni az előadásról, a legtöbb színházunk valamennyire rugalmas ezügyben. Az általad választott színháztól még nem kaptunk pontos információt a jegynyomtatással kapcsolatban, így kérjük, náluk érdeklődj!

Ha esetleg gondod volt a bejutással ebben a színházban, jelezd felénk kérlek a címen!

  Hogy tetszett?